Megye I tabella megtekintése

A középmezőny a Székkutas célja

A mag megmaradt a csapatnál.

Júliusban a székkutasi labdarúgó csapat is megkezdte a felkészülést a megyei I. osztályú küzdelmekre. Az együttes célja a 14 csapatos bajnokságban a biztos bennmaradás, illetve a 8-10. hely valamelyikének megszerzése. Horváth Zoltán edző a Rádió 7-nek elmondta, hogy a felkészülés a tervek szerint haladt, heti több edzéssel és felkészülési mérkőzésekkel.

– Az a munka, amit elterveztünk, hellyel-közzel megvalósul, folyamatosan vannak edzőmérkőzéseink. Próbáltunk minél több megyeegyes csapattal edzőmérkőzést lekötni. Ennek eredményeként játszottunk már a Békés megyei I. osztályban szereplő Jaminával, Nagyszénással, de a Csongráddal is. Azt gondolom, hogy jó úton haladunk. A keretünk túl sokat nem változott az előző évhez képest. Van egy-két távozónk és érkezőnk is. Gyakorlatilag ugyanaz a mag lesz, akikre az előző bajnokságban is tudtunk számítani – fogalmazott a tréner.

A kutasiakhoz visszatért a kapuba Vigh Sándor, akit Szőregről szerződtettek – miközben a védelmében nem számíthat több, tavalyi kerettagra.

Fotó forrása: Székkutas TC / Facebook

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7