
Nem tudta átültetni eredményes játékát a Honvéd II. elleni meccsre a Hódmezővásárhelyi FC, így Szűcs Róbert együttese a játék képe alapján indokolatlan különbségű, 3-0-s vereséget szenvedett a fővárosban. Most a Közép-csoport másik fiókcsapata, a Paksi FC II. érkezik Vásárhelyre – a HFC-nek minden pontra szüksége van a bennmaradáshoz, míg az atomvárosiak kvázi tét nélkül léphetnek pályára, hiszen a kieséstől nem kell tartaniuk, míg a dobogós helyek is távol állnak a paksiaktól.
– A helyzeteink megvannak, remélem, ezúttal be is találunk. Rácznak húzódása van, Bordásnak a bokája fáj, Huszár ágyéka begyulladt, Koncz pedig lázas volt egész héten. Kell egy kis trükközés ennek tudatában a csapat összeállítását illetően, de nyerni szeretnénk tartalékosan is – nyilatkozta Szűcs Róbert, a HFC edzője a delmagyar.hu-nak.
A vásárhelyiekre kulcsidőszak vár, hiszen a Paks II. elleni találkozót követően két idegenbeli meccs (a Vecsés és a Dabas otthonában), majd egy Pécs elleni hazai derbi vár, így ebből a szempontból is fontos lenne, hogy újra három pontot szerezzenek a kék-sárgák. A HFC-Paks II. mérkőzés vasárnap 16 órakor kezdődik.
Fotó forrása: oldalvonal.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |