
A szezonban harmadjára is legyőzte az SZVSE-t a Kiskundorozsma, amely Kalapács találatával hamar előnybe került, a vendégek támadója egy szép kiugratást követően volt eredményes. A második félidőben Ottlik Máté meg tudta duplázni a dorozsmaiak előnyét, így ebben az idényben harmadjára is nyert az SZVSE ellen a Kiskundorozsma.
Nem hozott gólt viszont az Ásotthalom és a Bordány találkozója, mindez pedig azt jelenti, hogy a Balástya már biztos bennmaradt, viszont a Bordány, Szentes, HFC II., Ásotthalom négyes három ponton belül van egymástól két fordulóval a szezon vége előtt.
A vármegyei II. osztályban az Algyő II. fordított a Csongrád ellen.
A harmadosztályban nyert, és már dobogós a Földeák.
A vármegyei IV. osztály Tisza-Maros csoportjának aranycsatáján Varga Bence öt perc alatt kétszer volt eredményes, a Tápé pedig ezzel megalapozta a sikerét, és megnyerte a bajnokságot.
Vármegyei I. osztály, felsőház
17.30
SZVSE-G-Falc Kft.–Kiskundorozsma 0–2 (0-1)
Szeged, SZVSE-stadion, vezette: Gargya Balázs (Minda, Kiss R.).
SZVSE: Seres – Kormányos, Fodor (Kelemen V., 65.), Csamangó, Rádai (Mészáros, 73.), Beretka, Mezei, Lévai, Papp Á., Amariutei, Baji (Ábrahám-Fúrús, 65.). Edző: Kelemen Balázs.
Kiskundorozsma: Zékány – Varga Á., Kalapács, Bodonji (Molnár K., a szünetben), Hochheiser, Ottlik Márk, Ottlik Máté, Fülöp, Lóki, Bozsó, Kis B. (Agócsy, 90.). Edző: Ottlik Sándor.
Gól: Kalapács (4.), Ottlik Máté (60.).
Alsóház
17.30
Ásotthalom–Bordány SK 0–0
Ásotthalom, vezette: Virág András Barnabás (Paczér, Pap).
Ásotthalom: Mityók – Horváth B., Kothencz G., Malatinszki D., Kothencz L., Szilágyi, Dobák T. (Malatinszki Á., 75.), Savanya, Király, Hevesi M. (Vetstein, 12.), Farkas. Edző: Hevesi Tibor.
Bordány: Grund – Márki, Kovács P., Rácz M. (Fodor, a szünetben), Kis L., Táncos (Meszes, 58.), Márton (Arany, 86.), Sárkány, Krizs (Rádóczi, 75.), Kiss T., Kovács D. Edző: Nagy Torma Ricsárd.
Vármegyei II. osztály
17.30
Algyő II.–Csongrád-Draxi Gép Kft. 2–1 (0-1)
Gól: Daróczi L. (59.), Tóth M. (71.), ill. Nagy Á. (7.).
Vármegyei III. osztály
Bordány II.–Baks 2–3 (1-1)
Gól:Makra Z. (13.), Heipl Á. (78.), ill. Nagy I. (19.), Csáki Z. (40.), Mihály R. (74., 11-esből).
Földeák–Pusztamérges 5–2 (4-0)
Gól: Debreczeni D. (5., 36.), Bálint M. (15., 92.), Schneider L. (33.), ill. Masa B. (51.), Damjanov Zs. (54., 11-esből).
Vármegyei IV. osztály, Tisza-Maros csoport
14.00
Ópusztaszer–Nagylak 3–2-nél félbeszakadt
17.30
Pázsit–Mindszent II. 1–3 (0-2)
Gól: Varga T. (52.), ill. Bagi I. E. (23.), Bagi II. E. (43.), Korom K. (82.).
Tápé–Kiszombor 2–1 (2-0)
Gól: Varga B. (3., 5., a másodikat 11-esből), ill. Mészáros M. (49.).
Ambrózfalva–MAS SE 4–2 (3-0)
Gól: Tokai K. (4.), Nagy K. (12., 60.), Jámbor A. (15.), ill. Széll N. (73.), Kiss E. (78.).