Megye I tabella megtekintése

Benne van a meglepetés a Zsombóban

Volt, hogy nagy vereségekbe is belefutottak, de a középmezőny sem elérhetetlen a megyeegy újonca számára. A házi gólkirállyal vetettünk számot a csapat őszéről.

Abszolút újoncként várhatta a Csongrád megyei I. osztály őszi idényét a Zsombó SE, hiszen a gárda története során először játszhatott a legmagasabb megyei osztályban. A zsombóiak első négy mérkőzésüket elveszítették, ám az ötödik fordulóban az FK 1899 Szeged elleni meccsen nem csak az első pont, hanem az első győzelem is összejött (2-1), amit négy veretlenül megvívott meccs követett. A gárda végül 12 pontot gyűjtött az ősz során, és a 13. helyről várhatja a tavaszi folytatást, megelőzve az FK-t és a Deszket – és csupán négy pontra lemaradva a kilencedik Szőregtől.

– Úgy gondolom, hogy a bajnokság kezdetétől sikerült a megye I. ritmusát felvennünk, hiszen a bajnokság kezdetét megelőző fél évben tudatosan magasabb osztályú csapatokkal játszottunk felkészülési mérkőzéseket és az első fordulóban majdnem meglepetést tudtunk okozni, a későbbiekben a 6. fordulóig bajnoki tabellát vezető Bordány ellen. – fogalmazott a csfoci.hu-nak Mihálffy Zsolt, a Zsombó csatára.

– Hogy, mennyire volt fura? Nagyon! Főleg azoknak a játékosoknak, akik nem voltak járatosak a megyei foci világában és kicsit kapkodták a fejüket, hogy az ellenfelek között jelentős motiváló tényezővel szemben kell érvényesülni. Nálunk a premizálás kicsit másként alakul, én a csapat nevében azt kértem a Vezetőktől (nem volt nehéz, mert elég közeliek az elnökség tagjai), hogy minél több meccs után rántsuk össze a csapatot egy közös vacsorára, együttlétre, összetartásra. Valamint Daru Sanyi, mesterünk az általa felállított havonként elérendő pontok esetén hozza a rekesz “üdítőt” a csapatnak. Szóval a ritmus nem lehetetlen és a csapat sem rossz, a játékosok helyiek vagy már “honosítottak”, barátok, ha egy-két védekező játékost sikerülne igazolni, akkor meglepetést is okozhatunk. – tette hozzá.

A Zsombónak volt egy 8-0-s veresége, de két alkalommal hetet kapott – miközben az Algyőtől pontot rabolt (1-1), de a Bordányt is alaposan megszorongatta. 48 kapott góljánál csak a sereghajtó Deszk kapott többet (50), viszont 24 lőtt találata az egyik legjobb a mezőny alsó harmadában. – A csapatunk védelme sérülések miatt a nyáron szinte teljesen megsemmisült, ezért többnyire attól függtünk, mennyire sikerül a védelembe állított „beugrós” játékosoknak a maradék hátsó alakzattal összehangolódnia és a számára szokatlan (és általában nem kedvelt) posztot eljátszania. – tért ki az olykor szélsőséges eredményekre a gárda támadója.

Mihálffy Zsolt csapata góljainak majdnem felét vállalta magára, hiszen 11 alkalommal volt eredményes ősszel: mint erről kifejtette, elégedett ezzel a számmal, de a tavasszal szeretne még hasznosabb játékot nyújtani, és segíteni csapatát.

A Zsombó hagyományosan a Szkíta Sport kupával indítja a felkészülést, így idén is ezen a tornán játszik először a megyeegy újonca – majd február 24-én a Bordány vendégeként indítja az év második felét.

Fotó forrása: delmagyar.hu / Kuklis István

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7