Biztos nem az NB I-ben folytatja Köteles

Bár többen is keresték, de nem igazol haza a Genk korábbi kapusa.

Ha csak ő dönthetne a jövőjéről, akkor a Juventusba igazolna Köteles László. A Genkkel szép sikereket elérő kapus úgy fogalmazott a csakfoci.hu-nak adott interjújában, ennek a realitása persze “már nem is nulla, hanem átmegy mínuszba”, de szívesen védene Olaszországban, akár a Serie B-ben is.

– Sok ismerősöm, barátom vetette fel az elmúlt napokban, hogy akkor most biztos visszaigazolok a Diósgyőrbe, sőt, a klub szurkolói is üzentek, hogy várnak. Szeretem a Diósgyőrt, szép időszakot töltöttem ott, nagyon jólesnek ezek a gesztusok, de nem megyek haza. Belgiumban képzelem el a jövőmet, ha itt nem találok csapatot, akkor szétnézünk Európában. – tette hozzá.

A ferencszállási születésű kapus arról is beszélt, el tudja fogadni, ha valakire már nincs szükség, de az intézés módja lehetett volna elegánsabb. Kötelest a válogatottságról is kérdezték:

Nem adtam azonban még fel, ha visszanyerem a régi formámat, akkor újra harcba szállok a válogatottságért. Babos Gabi a példa rá, hogy nem szabad beletörődni. Erwin Koeman négy év után, 34 évesen vette elő Babost, aki kiválóan védett.

Köteles azt is elmondta, olykor dohányzik is, de ha alkoholista és láncdohányos lenne, akkor aligha lett volna 191 belga élvonalbeli mérkőzése, és nem nyert volna bajnokságot, kupát és szuperkupát

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!