Algyő – Csongrád-Kunság Aszfalt – szombat, 16.00 (Vezeti: Csöngető Endre – Halász József, Fodor Lajos)
A címvédő egyre inkább játékba lendül, két győzelmet követően viszont nem ígérkezik könnyűnek a Csongrád elleni folytatás. Ha Podonyi Norbert együttese valóban meg szeretné kezdeni a felzárkózást, akkor be kell húznia ezt a meccset – más kérdés, hogy a Csongrád egyrészt egy feldobottan érkezhet egy megnyert rangadó után, valamint Korom Tibor tanítványai is szeretnének fentebb kapaszkodni, ehhez pedig bizonyára szükség lenne az algyői pontra, pontokra.
Tiszasziget – Röszke – szombat, 16.00: (Vezeti: Pataki Győző – Rácz Béla, Szabó Gábor).
A hazaiak legutóbb egy rossz tíz-tizenöt percnek köszönhetően simán alulmaradt a Hódmezővásárhelyi FC vendégeként – ráadásul a csapatnál beütött sérüléshullám sem éppen apadni látszik, ez pedig alapvetően meghatározza a szigetiek játékát. Mindezek mellett is a tavalyi ezüstérmes tűnik esélyesebbnek, bár a Röszke például a Csongrádot már megtréfálta idegenben, azaz képes a bravúrra – erre lenne szüksége szombaton is, ha el akarja kerülni a vereséget.
Mórahalom – Szentesi Kinizsi – Vasárnap, 16.00 (Vezeti: Kovács Attila – Barta Norbert István, Szalai Szabolcs István).
Az egyetlen vasárnapi mérkőzés igen érdekes 90 percet tartogat. Az újonc Mórahalom nem szerepel rosszul eddig a megyeegyben, legutóbb simán győzött Röszkén, így négy meccs után már hat ponttal áll a tabellán. A magyar kupa okozta fáradalmak is lassan a múlté, így kissé pihentebben várhatják a Szentes elleni csörtét. A Kurca-partiak eddig minden idegenbeli meccsüket elveszítették, nem volt ez másképp Csongrádon sem – márpedig ha el szeretnék érni céljaikat, akkor ezen változtatniuk kell, erre pedig most Mórahalmon nyílik lehetőségük.
Fotó forrása: Gémes Sándor
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | MAKÓ FC | 73 |
2. | TISZASZIGET SE | 56 |
3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
4. | APÁTFALVA SC | 48 |
5. | ALGYŐ SK | 43 |
6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
13. | Székkutas TC | 17 |
14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |