Megye I tabella megtekintése

Edzőváltás Deszken

Közös megegyezéssel elváltak Lehota István és a megyeegyben újonc együttes útjai.

Az utóbbi hét eredménytelensége miatt kedden Lehota István és a Deszki SC közös megegyezéssel befejezte a közös munkát. Az egyesület vezetése megköszönte az edző eddigi munkáját és további sok sportsikert kíván neki. – írja a Deszki SC Facebook-oldala.

– Volt egy bravúros feljutás, ezen kívül értünk el nagyszerű eredményeket, akár az első osztályú bajnokságban is. Minden évben léptünk előre, egyet viszont kár lenne tagadni, hullámvölgybe kerültünk ebben az évben. Számomra nagy öröm, hogy olyan nagyszerű emberrel dolgozhattam együtt, mint a “Mesti”. Edzőkérdést még a hét közepéig megoldjuk – nyilatkozta Szabó László elnök.

A deszki kispadra hétvégén Papp Endre ült le, aki a klub U19-es csapatát korábban már irányította. Az új edző számára egyetlen elfogadható eredmény van: bent kell tartani a csapatot a megyei I. osztályban. A sereghajtó új trénere 2-1-s vereséggel debütált a gárda kispadján, bár a 74. percben 1-0-ra vezetett, és a 35. perctől emberelőnyben is futballozhatott, végül a Bordány fordított, és 2-1-re legyőzte a Deszket.

A deszkiek hét pontra vannak a bennmaradó helytől, szombaton az UTC-t fogadják.

 

Fotó forrása: Kovács Ferenc / szegedma.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7