NB III tabella megtekintése

Élnie kell az eséllyel a Mórahalomnak

Másképp nem fog menni a bennmaradás.

A liga egyik legrosszabb formájában lévő Rákosmente KSK-hoz utazik szombaton a Mórahalom – a homokhátiak ellenfele az előző négy mérkőzésüket egyaránt elveszítették, így bár kényelmesnek tűnt a helyzetük, mégis izgalmassá válhat számukra a bajnokság hajrára. A Mórahalom remek meccset játszott a Tiszakécske ellen, azonban nem sikerült legyőzni a bajnoki címért harcoló együttest. Ezzel folytatódott a Mórahalom azon trendje, hogy az erősebb csapatok ellen képes a jó teljesítményre, ám azokon a meccseken, ahol papíron könnyebb dolga lehetne a győzelmet illetően, mégsem tudja ezt a játékot hozni. Ezt erősítette meg portálunknak Pócs Tamás is, aki elmondta: hitet kell adjon a Kécske ellen szerzett egy pont a gárdának a hajrá előtt. Erre már szombaton is nagy szüksége lesz Vojincs-Zelics Szása csapatának, hiszen az RKSK kilenc pontra van a homokhátiaktól, azaz amennyiben nem tuda “pontosan” hazatérni a Mórahalom, hat meccsel a vége előtt szinte behozhatatlan hátránya lenne egy újabb riválissal szemben Busa Bencééknek.

Idegenben messze a legrosszabb teljesítményt nyújtotta eddig a Mórahalom, amely csupán két pontot szerzett otthonától távol a bajnokság eddigi szakasza során: ezen mindenképpen változtatnia, javítania kell a Mórahalomnak, erre pedig most mutatkozik a legnagyobb esély, nem csupán az ellenfél formája miatt: hiszen az RKSK elleni találkozón túl a a Pécshez és a SZEOL-hoz látogat a homokháti együttes a Makó elleni, május eleji megyei rangadón túl.

A Mórahalom szombaton 16.30-tól lép pályára az RKSK vendégeként.

Fotó forrása: Gémes Sándor

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
7.ESMTK57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.SZEKSZÁRDI UFC47
14.DUNAÚJVÁROS47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14