
– A minimális elvárásunkat teljesítettük – kezdte a klub Facebook-oldalának adott értékelését Némethy László, a Szentesi Kinizsi edzője, miután a Kurca-partiak nyolcadik helyen végeztek a megyei I. osztályban.
– A hatodik hely is elérhető lett volna. A bajnok ifjúsági csapatból fogunk felhozni játékosokat, az egyesület célja a továbbiakban is az, hogy hazai játékosok alkossák a Szentesi Kinizsi felnőtt csapatát. Erősödni fog a bajnokság, itt lesz egy Mórahalom, egy Hódmezővásárhely és a Makó, az első hat hely szinte borítékolható. A lényeg, hogy a szentesi srácokat építsük be a csapatunkba, de az biztos, hogy komoly munkára lesz szükség a következő szezonban a céljaink eléréséhez – nyilatkozott a szentesiek trénere.
A csapat kapott egy, a Budapest Honvéd Magyar Kupa döntőjében szereplő játékosai által aláírt kispesti mezt, amit Bozó Zoltán, a Budapest Honvéd új tulajdonosa ajánlotta fel a Szentes számára. Az ajándékot Gémes László vitte el az összejövetelre – a mez pedig különösen kedves volt a szentesi edző számára, hiszen Némethy László éppen a Honvédban játszotta élete első NB I-es mérkőzését.
– 19 évesen kerültem a Honvédhoz, ott játszottam első NB I-es mérkőzésemet. Életem nagy élménye volt, örülök, hogy a Honvédhoz lesz valami közünk – fogalmazott.
Fotó forrása: Szentesi Kinizsi / Facebook
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | MAKÓ FC | 73 |
2. | TISZASZIGET SE | 56 |
3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
4. | APÁTFALVA SC | 48 |
5. | ALGYŐ SK | 43 |
6. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
7. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
8. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
9. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
13. | Székkutas TC | 17 |
14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |