NB II tabella megtekintése

Felmondott a Szeged-Grosics másodedzője is

Ahogyan megtette ezt Supka Attila, úgy segítője, Híres Gábor is beadta a felmondását a Szeged 2011-Grosics Akadémiánál, ám könnyen lehet, hogy mégsem tudja követni a Kispesthez távozó szakembert.Felettébb kellemetlen helyzetbe került Híres Gábor, az NB II-ben szereplő Szeged 2011 másodedzője Supka Attila távozása után. Az 59 esztendős szakember ugyanis sokáig úgy hitte, követheti főnökét az élvonalbeli Bp. Honvédhoz. Mára kiderült, hogy Kispesten nincs szükség a szolgálataira. – írja a nemzetisport.hu.A korábbi magyar válogatott labdarúgó hozzátette, jól érezte magát a szegedi klubnál, és egyértelműnek látszott, hogy együtt dolgozhatnak a Honvédnál is. – Benyújtottam a felmondásomat, ám most lehet, hogy önhibámon kívül két szék között a pad alá esek. – mondta.Az NB I címvédőjénél ugyanis csak Erik van der Meer távozott, a segítője, Mark de Vries viszont marad a klubnál. Híres Gábornak nincs meg az NB II-es edzői munkához szükséges papírja, így ha visszavonja felmondását, akkor maradhat a Szeged-Grosicsnál, ha az új vezetőedző számít rá – egyben ezzel az is eldőlt, hogy nem ő követi Supka Attilát a gárda kispadján.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23