
– A kecskemétiek cseréjükkel még újítani is tudtak, a mezőnyben egyértelműen fölénk nőttek, de a támadó harmadban elfogyott kreativitásuk, avagy nem találták a Sashalmi Erika –Nagy Anita – Nagy Dzsenifer – Kissné Szendrei Edit védő négyesünkön a fogást. Ebben az időszakban nagyot dolgozott hátsó alakzatunk, amelynek köszönhetően kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, de ugyanezt mondhatják el a vendégek is, hiszen esetleges támadásaink már nem hordoztak igazi veszélyt magukban – számol be a Kecskemét elleni 0-0-s döntetlenről a Mórahalmi női focicsapat Facebook-oldala.
A mórahalmi hölgyek ezzel hat fordulót követően 14 megszerzett pontjukkal a tabella második helyén állnak az Arany Bácska csapata mögött – csupán rosszabb gólkülönbségük miatt nem vezetik a bajnokságot.
Fotó forrása: Mórahalmi női focicsapat