Hamarosan sorsolnak a megyei bajnokságokra

Három csapat juthat el a főtáblára.

Örömteli hírről számolt be portálunknak az MLSZ Csongrád megyei Igazgatósága. A Magyar Labdarúgó Szövetség ugyanis látva az elmúlt évek “kupakedvét” és eredményességét úgy határozott, hogy Csongrád megye nem kettő, hanem három csapatot adhat majd a Magyar Kupa országos, 128 csapatot felvonultató főtáblájára. Mindez azt jelenti, hogy a selejtezők végén az elődöntők két vesztese újabb meccset vív egymással, amelynek tétje a főtáblára jutás lesz – a két győztes pedig értelemszerűen már kvalifikálja magát a főtáblára.

Az Igazgatóság választ adott azon kérdésünkre is, hogy mikor várhatóak a bajnokságok sorsolásai: az utánpótlás és a felnőtt bajnokságok esetében is nyílt sorsolásokat tartanak majd az MLSZ Csongrád megyei Igazgatóságán (6725 Szeged, Vám tér 3.).

Az utánpótlás-bajnokságok programját július 18. (csütörtök) 11 órától, míg a felnőttek menetrendjét július 22. (hétfő) 11 órától készítik el az igazgatóság irodájában.

Fotó forrása: Kovács Ferenc