Megye I tabella megtekintése

Hárman lehetnek még aranyérmesek a megyeegyben

Három fordulóval a vége előtt nehezen megjósolható, mi lesz a vége.

A Tiszasziget csongrádi pontvesztésével abszolút nyílttá vált a megyei I. osztály bajnoki címéért vívott harc: a Szőregen nyerő Algyő átvette a vezetést, miközben a sorra három pontokat szerző SZVSE számára is felcsillant a remény – még ha igen halvány is.

A Vasutasok vannak a „legnehezebb” helyzetben, hiszen még nem töltötték le a szabadnapjukat, azaz már csak két meccs vár rájuk – azaz maximum hatot tehetnek hozzá eddig megszerzett pontjaikhoz, így 61 ponttal zárhatják a szezont. Ahhoz, hogy a SZVSE esetleg bajnok legyen, a Tiszaszigetnek háromnál, az Algyőnek pedig kettőnél több pontot nem szabad szerezni. A SZVSE viszont jó eséllyel pályázik a dobogóra, amelyet akár a Zsombó elleni meccsen meg is szerezhet.

A Tiszasziget bár úgy tűnt, kényelmes helyzetben van, az utóbbi öt meccsén csak nyolc pontot szerzett, ezt pedig kihasználta az Algyő. Bernát Péter csapatának így át kellett adnia első helyét, de sorsolását tekintve nem megoldhatatlan feladat előtt áll – igaz, már nem a saját kezében van a sorsa, mert bíznia kell abban, hogy a címvédő pontot veszít.

Az Algyő helyzete a „legegyszerűbb”. Amennyiben Sebők László csapata mindhárom hátralévő meccsét megnyeri, akkor biztosan bajnok – ebből viszont a Röszke elleni hazai és a székkutasi idegenbeli meccs sem tűnik könnyűnek, hiszen utóbbi csapat az életéért küzd hétről-hétre. Az Algyő mellett talán annyi szólhat, hogy megvan a rutinja, hogy kell bajnokságot nyerni, hiszen tavaly is nehéz helyzetből csinálták meg, a Tiszaszigetnél viszont az lesz a kérdés, hogy reagálnak majd a játékosok erre, hogy már nem velük keződik a tabella.

Az Algyő hátralévő meccsei:
Röszke (otthon), Székkutas (idegenben), Kiskundorozsma (otthon).

A SZVSE hátralévő meccsei:
Zsombó (idegenben), Makó II. (otthon).

A Tiszasziget hátralévő meccsei:
FK Szeged (otthon), Szőreg (idegenben), Röszke (otthon).

Fotó forrása: Kovács Ferenc

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7