Megye I tabella megtekintése

Hosszabb távon gondolkoznak Vásárhelyen

A megmaradókhoz a megyeegyes fiatalok csatlakoztak.

Nem sikerült a bennmaradás a Hódmezővásárhelyi FC számára az NB III-ban, így négy szezont követően a megyei I. osztályban szerepelnek a kék-sárgák. A HFC a nyári piacon nem volt túl aktív, a klubnál elsősorban a helyi utánpótlásnak szeretnének lehetőséget adni a továbbiakban.

– Kerestünk játékosok a lyukas posztokra, de olyan számháború kerekedett ki a megyében, hogy ebben nem akartunk részt venni, így nagyon helyesen úgy döntött a vezetőség, hogy a saját neveléseinknek adunk lehetőséget – mondta Szűcs Róbert, a HFC edzője.

A helyzet nem ismeretlen a Vásárhelynél, hiszen a tavaszi szezon során is több fiatal kapott lehetőséget az NB III-as keretben, mivel a komoly sérüléshullám miatt rendre a fiatalokhoz nyúlt a tréner.

– A fiatalok 80%-a az NB III-as csapattal edzett tavaly is, nem volt nagy átállás és ismerkedés, a maradó játékosokhoz érkezett a megyeegyben szereplő csapat. Kis költségvetéssel, becsületesen szeretnénk végigcsinálni a szezont, ezek mellett ott szeretnénk lenni a tabella élbolyában. Mindezek mellett látni kell, a Makó több játékost igazolt a megmaradt csapathoz, a SZVSE tovább erősödött és az Algyő is egyben maradt. Talán nehezebb lesz idén megnyerni a megyeegyet, mint bennmaradni az NB III-ban. Nincs teher a csapatomon – tette hozzá Szűcs Róbert.

A HFC edzője megjegyezte, hosszútávon számolnak a most keretbe került fiatalokkal.

– Több 18-19 éves játékosunk van, de megvan a rutin is a csapatunkban. Sokat edzünk, erőnlétben nem lehet gondunk, az elvégzett munkában bízom. Vásárhelyen sosem dúskáltak a pénzben, erre nem is alapozhatunk, így a sokra hivatott, saját nevelésű játékosainknak szeretnénk megadni a lehetőséget – zárta Szűcs Róbert.

Fotó forrása: Hódmezővásárhelyi FC / Facebook

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7