Zilahon ismerkedett meg a labdarúgással, majd Nyíregyházára, később a Balmazújvároshoz került Feczkó Tamás hívására – a tavaszt viszont a Szeged 2011-Grosics Akadémiában tölti Bódis István Norbert.
– Őszintén szólva meglepett a csapat, meglepett az a játéktudás, amivel találkoztam. Ennek a gárdának nem ott kellene lennie a tabellán, ahol most van. Amúgy családias hangulattal, jó közösséggel találkoztam, az első pillanattól kezdve tetszett, amit láttam, a társak szeretettel fogadtak. – mondta a szeged2011.hu-nak adott interjújában a védekező középpályás. Hozzátette, többen pályáznak erre a posztra, de úgy véli, ez a helyzet mindenkinek jót tesz, és a csapat is sokat profitálhat ebből.
– Hamar eltelt ez az időszak, a két edzés – meccs – két edzés – meccs ritmus mindenki számára kemény volt. A csapat kezd összekovácsolódni, a magam nevében pedig mondhatom, mindent megteszek, hogy segítsem a klubot céljai elérésében. – fogalmazott.
Fotó forrása: szeged2011.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




