NB III tabella megtekintése

Itthon javítana a HFC

Vasárnap a Dunaújvárost fogadják.

Immáron a tabella második helyéről várhatja a folytatást a Hódmezővásárhelyi FC az NB III. Közép csoportjában: a vásárhelyiek ugyanis legutóbbi két meccsükön pont nélkül maradtak, mindez pedig azt jelentette, hogy át kellett adniuk listavezető helyüket az Iváncsának.

A Fejér megyeiek úgy állnak egy ponttal jobban, hogy két meccsel is kevesebbet játszottak, azaz a HFC-nek mindenképpen javítania kell, ha be akarja érni a riválist. Erre vasárnap 16 órától hazai pályán lesz lehetősége, amikor is a Dunaújvárost fogadja.

Az újvárosiak alaposan átalakultak a télen, és egy fiatalabb csapattal vágtak neki a tavasznak, eddig lejátszott hat meccsükön egy pontot szereztek – azt éppen legutóbb, a Kecskemét II. ellen hazai pályán játszottak döntetlent.

A vásárhelyiektől biztosan hiányzik majd Hegedűs Martin, aki begyűjtötte ötödik sárgáját a legutóbbi, FTC II. elleni meccsen.

Vasárnap 16 órától a győztes útra térne vissza a HFC, amelynek erre minden esélye meg is van – ugyanakkor a Dunaújváros teher nélkül futballozhat és éppen ez hordozhatja magában a veszélyt.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14