Pénteken este az FK Szeged-Zsombó mérkőzéssel kezdődött a Csongrád megyei I. osztály huszadik fordulója – a Zsombó 48 órán belül másodjára volt kényszerű pályára lépni, miután szerdán délután az UTC ellen pótolta korábbról elhalasztott meccsét.
Nyílt sisakos támadójátékkal kezdődött a meccs, mindkét együttes előtt adódott gólszerzési lehetőség, a vendégek azonban egy 1000%-os ziccert is elrontottak – egy lendületes kontra végén egy jobbról érkező beadást Kovács Bence vágott a bal alsóba, ezzel megszerezte a vezetést az FK. Sőt, maradt támadásban a kék-fekete együttes, a félidő felére már kettővel vezetett, igaz, a második gólhoz a szerencse is kellett, hiszen egy szabadrúgás pont úgy találta meg Gyurkovicsot, hogy csak bele kellett tennie a lábát, a róla pattanó labdára pedig már Rozs Egon nem ért vissza. Nem adta fel azonban a Zsombó, amely Mocsári Gyula remek egyéni akciója után hamar szépített, de 2-1-s szegedi vezetéssel fordultak a felek.
A szünet után azonban hamar egyenlített a Zsombó, egy szabadrúgás utáni lecsorgót Mihálffy Zsolt kapásból vágott be Kurucsai kapujának rövid sarkába. A második félidő már kevesebb lehetőséget hozott, inkább a kontrák érvényesültek mindkét oldalon, de ezeket már nem sikerült végig játszania egyik félnek sem. A Zsombó tehát azok után, hogy szerdán kétgólos előnyről bukott pontokat, most kétgólos hátrányból tudott megmenteni egy pontot az FK Szeged ellen, amely viszont akár nagyobb arányban is vezethetett volna az első félidőben, így összességében igazságosnak mondható a pontosztozkodás.
Az FK ezzel szezonbeli hatodik döntetlenjét játszotta, és jövő szombaton Szentesen folytatja a bajnokságot, míg a Zsombó negyedjére remizett az idényben, legközelebb pedig Kiskundorozsmán lép pályára.
Csongrád megyei I. osztály, 20. forduló
FK 1899 Szeged – Zsombó SE 2-2 (2-1)
Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 100 néző. Vezette: Tihanyi Gábor (Szeles Ádám, Samu László).
FK Szeged: Kurucsai – Rádóczi, Heredea, Prontvai (Szélpál, 63′), Lengyel Cs. (Forgó, 70′), Gyurkovics (Rangos, 82′), Szalai, Csuka (Hegyesi, 76′), Mucsi, Imre, Kovács B. Edző: Boldizsár Bálint.
Zsombó: Rozs – Csikós, Megyeri K. (Rescsik M., 9′), Molnár B., Mocsári Gy., Kószó, Törköly, Gyuris, Németh T. (Mocsári D., 82′), Mihálffy, Rárósi. Edző: Daru Sándor.
Gól: Kovács B. (18′), Gyurkovics (23′) ill. Mocsári Gy. (28′), Mihálffy (47′).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | MAKÓ FC | 73 |
2. | TISZASZIGET SE | 56 |
3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
4. | APÁTFALVA SC | 48 |
5. | ALGYŐ SK | 43 |
6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
13. | Székkutas TC | 17 |
14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |