Kevéssel maradt le az éremről a papi futsal-válogatott

Kiss-Rigó László megyéspüspökkel a kapuban, és Topsi Bálint csongrádi atyával a soraiban érte el eddigi legjobb eredményét a magyar katolikus futsal-válogatott.

A magyar válogatott a negyedik helyen zárta a Bresciában lebonyolított Európa-bajnokságot: az elődöntőben büntetők után kapott ki a csapat Lengyelországtól, majd a bronzmeccsen Szlovákia volt a jobb, de így is eddigi legjobb eredményét érte el a csapat.

– Nagyon erős volt a mezőny, de sikerült jól játszanunk a nagycsapatok ellen is. Ami kicsit érdekes volt, hogy a lengyelek elleni elődöntő hétméteres-párbaja során úgy kaptunk ki, hogy a lövésünk a felső lécről a gólvonal mögé pattant, de nem adta meg a játékvezető. Az osztrákok fel is vették videóra, de hiába mutatták meg, nem adták meg a gólunkat. Miután kikaptunk az olaszoktól a csoportkörben, azt hittük, véget is ért a torna számunkra, hiszen Portugáliát még soha nem győztük le – fogalmazott a delmagyar.hu-nak Topsi Bálint csongrádi atya. Hozzátette, az idei torna azért is sikerülhetett ilyen jól, mert több minőségi játékossal utazhattak ki, így mélyebb volt a rotációs lehetőségük.

Sporttörténelmet írva, negyedikként zárta az olaszországi Brescia-ban zajló papi futsal Európa-bajnokságot a magyar válogatott. Nemzeti együttesünk a bronzmérkőzésen 3-2-es vereséget szenvedett a szlovákoktól, így épp’, hogy lemaradt a dobogóról.

Az „A” jelű kvartett győzteseként jutott a kontinensviadal elődöntőjébe a Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt is soraiban tudó nemzeti együttesünk, ahol Lengyelország legjobbjaival találkozott. A végletekig kiélezett összecsapás eredménye a rendes játékidő végén 0:0 volt, így szétlövéssel dőlt el a mérkőzés. Az idegek csatáját a riválisok nyerték 6-5-re, így a Bozóky Imre irányította magyar papi válogatott a folytatásban a harmadik helyért játszhatott. Mivel a másik ágon a címvédő portugálok legyőzték a szlovákokat, a bronzéremért folyó küzdelemben a mieink ellenfele északi szomszédunk válogatottja lett. A nagy csatát, kemény küzdelmet hozó meccset a végjátékban jobban összpontosító szlovákok nyerték, így vereségével a magyar csapat a 4. helyen zárta az Európa-bajnokságot, amelyet legközelebb jövő februárban, Montenegróban rendeznek.

A magyar katolikus papok válogatottjának eredményei:

Csoportkör:
Magyarország-Kazahsztán 4-1 ; Magyarország-Olaszország 0-1 ; Portugália-Magyarország 0-2.

Negyeddöntő:
Magyarország-Románia 1-0

Elődöntő:
Magyarország-Lengyelország 0-0 (5-6)

Bronzmérkőzés:
Magyarország-Szlovákia 2-3

A válogatott kerete: Kiss-Rigó László (Szeged-Csanád), Fejes Csaba (Esztergom-Budapest), Moldván Tibor (Görög katolikus), Veress Zoltán (Eger), Stefán Zoltán (Görög katolikus), Kocsis Dániel (Görög katolikus), Szarka Gergely (Görög katolikus), Szabó Tamás (Görög katolikus), Barazsuly István (Szalvatoriánus rend), Rockenbauer Barnabás (Ferences rend), Topsi Bálint (Szeged-Csanád), Laus Miklós (temesvári minorita, Sima M. Mihály (temesvári minoria), Portik Lukács Lóránt (temesvári minorita). Szövetségi kapitány: Bozóky Imre.

A torna végeredménye: 1. Lengyelország 2. Portugália 3. Szlovákia 4. Magyarország 5. Bosznia 6. Ausztria 7. Horvátország 8. Románia 9. Olaszország 10. Fehéroroszország 11. Albánia 12. Szlovénia 13. Csehország 14. Kazahsztán 15. Ukrajna 16. Montenegró.

Fotó forrása: Sacerdoti calcio / Facebook