Megye I tabella megtekintése

Ki tud javítani a szomszédvári rangadón?

A Röszke és a Mórahalom egymás ellen próbál meg kozmetikázni.

A Röszke hat ponttal, a Mórahalom pedig három begyűjtött egységgel várja a két csapat egymás elleni, mai mérkőzését: az előjelek talán a hazaiak számára kedvezőtlenebbek, hiszen egy szentesi zakóból érkeznek erre a találkozóra, ez pedig kicsit halványítja az egy fordulóval korábbi, csongrádi győzelmet.

– Felemas érzéseink vannak. A múlt heti mérkőzésig minden úgy alakult, ahogy terveztük. Összességében elégedettek vagyunk, tudtuk, hogy ez az idény nehezebb lesz, mint a korábbiak, de pozitívan tekintünk a jövőbe – kezdte Zsilák Tamás, a Röszke játékosa.

A Röszke a szezonban másodjára kapott négy gólt legutóbb a Szentes ellen, így pedig nehéz lesz eredményesen szerepelnie a folytatásban.

– Egy csapatnál a védekezés a támadóknál kezdődik. Ez a két mérkőzés rávilágított arra, hogy van még hova fejlődnünk csapatszinten – tette hozzá Zsilák Tamás.

A Röszkének ugyan már két sikere van, de amennyiben pont nélkül maradna, nehézzé válhatna a folytatás számára, hiszen a Tiszasziget-Bordány-SZVSE trióval játszik a következő három fordulóban.

– Nem gondolnám, hogy ez a meccs bármiben is más lenne, mint a többi, ugyanúgy készültünk egész héten, mint a többi bajnokira. Azonban tudjuk, mit jelent ez a mérkőzés a szurkolóknak, akiknek győzelemmel szeretnénk kedveskedni, mely talán feledtetné a múlt heti vereséget – zárta a röszkei játékos.

Mórahalmon picit más a helyzet: a csapat eddig egyel kevesebb, három bajnokit vívott, e mellett a magyar kupában eljutott a főtábla kapujáig, de a tavaly még az NB III-ban szereplő duó, a Hódmezővásárhelyi FC és a Makó megállította Hevesi Tibor csapatát.

– A csapat nagyrészének, a fiataloknak újdonság a megyei I. osztály, de nagyon jó a csapategységünk, így a céljaink eléréséhez minden adott. A magyar kupa nem jött annyira jól, hiszen játszottunk a HFC-vel majd a Makóval is, de egyik meccsen sem mi voltunk az esélyesebbek, utóbbi találkozón inkább azok kaptak lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak. Fárasztó volt ez a három hét, amikor kétszer is találkoztunk a HFC-vel és a Makóval, így egy picit frissítettünk a héten – mondta a csfoci.hu-nak Bokányi Richárd, a Mórahalom játékosa.

A megyeegy újonca eddig több olyan csapattal is játszott, amely a bajnoki címre is esélyes: most viszont más típusú mérkőzés vár rá.

– Nyerni szeretnénk Röszkén, hiszen most már jönnek azok a meccsek, amelyeket nekünk hoznunk kell. Tavaly egy meccsét láttam a Röszkének, de bárki utazzon oda, mindenki meg fog szenvedni a pontért vagy a pontokért – ez igaz az egész bajnokságra is, hiszen pár csapatot leszámítva nagyon kiegyenlített a mezőny.

Legutóbb pedig nagyon közel is állt a bravúrhoz a Mórahalom, hiszen a HFC csak a 92. percben tudta megszerezni a győztes gólt, így egyben fájó vereséget könyvelhetett el a mórahalmi együttes – amely viszont Székkutason győzni tudott, így nem nyeretlenül várhatja a folytatást.

– Szerencsére megvan az első győzelmünk, de azt gondolom, a Makó elleni bajnokin, és legutóbb a HFC elleni mérkőzésen sincs szégyenkezni valónk. Utóbbi csapat ellen tanulságos meccset játszottunk, megtapasztaltuk, hogy egy meccs addig tart, amíg azt a játékvezető le nem fújja. Megérdemeltünk volna egy pontot, de játékban és erőnlétben azért volt különbség a csapatok között – fogalmazott Bokányi Richárd.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7