NB III tabella megtekintése

Könnyű síppal kapott ki a HFC

Vasárnap a Rákosmente KSK csapatával vívta utolsó előtti bajnoki mérkőzését az őszi szezonban a Hódmezővásárhelyi FC. A hazaiak jobban játszottak, de a játékvezetői hármas felől fújó szél nem a HFC vitorláját dagasztotta.

Kétségtelen tény, hogy a találkozót talán inkább a vendégek kezdték jobban. Náluk volt többet a labda és Forgács, majd később Torkos lévén ők próbálkoztak előbb. Bő 10 perc után viszont a HFC első lehetősége is összejött. Prasler Thomas passzolt Ablonczy Gerjénhez, aki a oldalra pöckölt Faggyas Milánhoz. A középre visszaérkező labdáról pedig Ablonczy csak centikkel maradt le. Pont mint kicsivel később Bartyik Norbert beadásánál.

Éledezett a Hódmezővásárhely, Faggyas is jó labdát kapott, a középre lőtt passzról azonban ekkor is lemaradt mindenki.

20 perc után Szabó Márki ugrott ki, úgy tűnt tökéletes ütemben, nem volt nehéz dolga, védői lemaradtak róla és sikerült a kapuba passzolnia. A partjelző azonban lesnek ítélte a helyzetet, nem adták meg a találatot.

Ami szabálytalan volt itt, azt lehetetett a túloldalon. Lesgyanús szituációban került a labda a vendégtámadókhoz, az egyik társ pedig jó eséllyel kézzel tette Lucz Viktor elé a labdát, akinek nem volt nehéz dolga közvetlen közelről pofozta Bordás Dániel kapujába a labdát. Ez érvényes találat volt.

A bekapott gól után ismét úgy tűnt, hogy a vendégeknél van többet a labda, komoly veszélyt viszont nem sikerült kialakítaniuk. Ahogy a Vásárhelynek sem, az ígéretesnek tűnő helyzeteket les címén gyorsan érvénytelenítették.

A fordulás után harcos maradt a hazai csapat. 10 perc elteltével pedig Prasler Thomas szólózott az alapvonalnál. Hiába szabálytalankodtak vele szembe, sikerrel hámozta át magát a védőkön és középre, Ablonczyhoz tudott passzolni, a hazaiak tizenegyese pedig nem hibázott. 1-1.

A következő negyedórában komoly küzdelem jellemezte a csörtét, ám fél óra után úgy tűnt fáradnak a vendégek. A HFC-nek sikerült felülkerekednie, Faggyas járt iszonyúan közel a gólszerzéshez, már elfektette Fülöp Gábort, azonban a cselek közbe kissé kisodródott. Lőni nem tudott, így visszapasszolt az érkező Szabó Márknak, akinek a lövésébe Fülöp bele tudott kapni és hatástalanította azt.

2 perccel később jó helyről végezhetett el szabadrúgást a HFC. Ablonczy állt a labda mögé, lövése pedig jól kanyarodott, végül azonban a kapufán csattant. Úgy tűnt idő kérdése lehet, hogy meglegyen a vezetőgól, ám mégis minden teljesen máshogy alakult.

A partjelző az alapvonalnál, a tizenhatoson belül látta szabálytalannak Mezei Olivért, büntetőhöz jutott a Rákosmente. Az indulatok hamar elszabadultak, a hazaiak nem értettek egyet az ítélettel, Pataki a játékvezető szerint annyira vehemens volt, hogy második sárgával idő előtt mehetett zuhanyozni.

Dóczi Krisztián pedig értékesítette a könnyű zászlóval és síppal elért büntetőt.

9 mezőnyjátékossal is küzdött a Vásárhely, azonban sem az égiek, sem pedig a síp és zászló „mesterek” nem állt a csapat közelében. A hajrában úgy tűnt, egy HFC-s támadást követően, hogy a vendégek játékosa kézzel ér a labdához a tizenhatoson belül, a síp ekkor néma maradt. Újból pedig nem sikerült egyenlíteni.

Keserű mérkőzésen pont nélkül maradt a Hódmezővásárhely.

NB III Közép csoport, 15. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Rákosmente KSK 1-2 (0-1)

HFC: Bordás, Huszár, Szilágyi, Faggyas, Ablonczy, Mezei, Pataki, Kökény, Szabó M., Bartyik N., Prasler
Cserék: Szatmári, Jankelic, Tóth, Marton, Szabó D., Bartyik R., Bódai
Vezetőedző: Szűcs Róbert

RKSK: Fülöp, Simita, Torkos, Balaskó, Berki, Dóczi, Kovács, Tóth, Vattai, Lucz, Forgács
Cserék: Bocs, Patik, Herczeg, Törőcsik, Czerman, Bujbáczi, Kerék
Vezetőedző: Helm András

 

Cikk forrása: Hódmezővásárhelyi FC

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14