– Tökéletes helyzet volt, de kicsit elkapkodtam, mellé ment a lövés, pedig lett volna több időm. Az oroszok ellen Zádori Krisztián fordult le az emberéről, kitette nekem a labdát, én jobb külsővel kötényt adtam a védőnek, de utána valamivel fölé lőttem. Egy kis meccsrutin, némi gyakorlás, és ezek a helyzetek be fognak menni! – fogalmazott a szeged2011.hu-nak Fejős Áron, aki kölcsönbe, fél évre érkezett a gárdához a Pakstól.
– Jó helyre kerültem, jó kis brigád ez! Nyitottak felém a társak, alakulnak a barátságok. Amikor anno Paksra kerültem, ahol játszottam 2 meccsen az NB I-ben, 11-en pedig a második csapatban, az NB III-ban, szóval már korábban érdeklődött irántam a Szeged. A futballt Magyarkanizsán kezdtem, onnan 15 évesen kerültem Kaposvárra. Ott Márton Gábor vitt fel az utánpótlástól a felnőttekhez, nagyon sokat köszönhetek neki. Azóta voltam Dunaújvároson, onnan jött a Paks, és most Szeged, ahol még közelebb vagyok a családomhoz. – válaszolta az 1997-es születésű középpályás.
Hozzátette, az utánpótlásban csatárt játszott, míg a felnőttek között inkább a szélen futballozott, annak pedig egyaránt örülne, ha gólt szerezne, vagy gólpasszokat adna.
Fotó forrása: szeged2011.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




