
A 19 éves Kuntzl Norina személyében középpályással erősített a KÉSZ-St. Mihály Szeged. Norina az ősszel a Szekszárd színeiben játszott az NB I.-ben, a szegedieknél pedig a Politechnica Temesvár elleni edzőmeccsen gólt is szerzett. A 19 éves játékos a Győr színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd tavaly nyáron igazolt a szekszárdiakhoz.
– Nagyon örülök, hogy Szegeden futballozhatok! Remekül érzem magam a Szent Mihálynál, fantasztikus a közösség, igazán befogadóak a lányok. A következő félévre az a legfontosabb célom, hogy visszanyerjem a kondim, erőnlétileg előre tudjak lépni, illetve természetesen szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni. Azért dolgozom, hogy segítsek a csapatnak – mondta a klub honlapján a St. Mihály új játékosa.
(Fotó: St. Mihály)