NB II tabella megtekintése

Ligán belül váltott klubot a Szeged-Csanád GA védője

Talabér Attila csupán egy meccsen lépett pályára.

Egy lejátszott mérkőzés után távozik a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától Talabér Attila: a nyáron érkezett védővel szerződést bontott a klub.

Mindenben megállapodott a Nyíregyháza Spartacus Talabér Attilával, így a korábbi korosztályos válogatott játékos a Szpariban folytatja pályafutását – számol be róla a Nyíregyháza honlapja.

Hozzáteszik, a védő az MTK-ban mutatkozott be először a felnőtteknél, majd a Kisvárdával a 2016-2017-es idényben harmadik lett az NB-II-ben. Alapembernek számított, 32 meccsen játszott és három gólt lőtt. Egy évvel később az MTK visszavitte, és bajnokságot nyert csapatával a másodosztályban. Szerepelt az U17-es, U19-es és az U20-as válogatottban is. Tavaly a Vasasban futballozott, nyártól pedig a Szeged labdarúgója volt, de szerződést bontottak a felek, a Szparival pedig ma 1+1 éves kontraktust kötött a belső és szélső védőként is bevethető 23 éves játékos.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23