Megye I tabella megtekintése

Magasabb fokozatba kapcsolnának Dorozsmán

Elsősorban gyorsulnia kell a Kiskundorozsmának tavaszra.

Négymeccses győzelmi szériája is akadt a bajnokságot nehezen indító Kiskundorozsmai ESK-nak: a klubnál három forduló elteltével edzőváltás történt, a karmesteri pálcát Ottlik Sándortól Szabó Zsolt vette át.

– Velem is nehezen indult a szezon. Az első győzelemtől viszont szép, stabil teljesítményt nyújtottunk. – értékelt Szabó Zsolt, a Kiskundorozsma ESK vezetőedzője a delmagyar.hu-nak. – Masszív középcsapat szeretnénk lenni tavasszal is, egy olyan gárda, amelyik helyszíntől és ellenféltől függetlenül mindenki dolgát meg tudja nehezíteni a tavasz folyamán. – tette hozzá a Dorozsma trénere.

Szabó Zsolt azt mondta, bár sokat köszönhetnek a rutinos játékosaiknak, az elért eredményüknek köszönhetően nyugodtan várhatják a tavaszi szezont, amit építkezésre szeretnének használni, és elsősorban fiatal labdarúgókat építenének be a csapatba. – Két-három fiatal labdarúgót szeretnénk szerződtetni a télen, mert sebességben gyorsulnánk a tavaszra. Nagyon sokat köszönhetünk a rutinos futballistáinknak, kialakult egy olyan mag és egység, amelyre nyugodtan építkezhetünk. Jó körülmények között készülhetünk a télen, azok a fiatalok, akik reményeink szerint csatlakoznak hozzánk, sokat tanulhatnak a tapasztalt játékosainktól. – fogalmazott Szabó Zsolt.

Ami ennek kapcsán konkrétum, hogy a 19 éves Vitos Gergő a Kiskundorozsmánál folytatja, ő Kiskunhalasról tér vissza a megyébe. A felkészülés során csak hazai pályán játszik a Dorozsma, amely az FK Szegeddel, az UTC-vel, a Szőreggel, a Kiskunhalassal valamint a SZEOL SC U19-es csapatával gyakorol.

Fotó forrása: Kovács Ferenc / szegedma.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7