Idei első tornáján vett részt az elmúlt hétvégén a megfiatalított magyar strandlabdarúgó-válogatott. A mieink címvédőként utaztak a kínai Haikouban megrendezett viadalra, de a tavaly diadalmaskodó csapatból mostanra csak hírmondónak maradt egy-két játékos, Ughy Márk szövetségi edző egy alaposan megfiatalított együttessel utazott ki a tornára. – írja az mlsz.hu. A magyar válogatottban három szegedi játékos kapott szerepet, Deák Donát, Rutai Balázs és Szentes-Bíró Tamás tarthatott a csapattal.
A rutintalanság leginkább az első mérkőzés elején ütközött ki a csapaton, az azeriek ekkor három góllal elléptek a mieinktől, és bár sikerült felzárkózni, a hajrában kockáztatnunk kellett, az európai A-ligában szereplő riválisunk pedig magabiztossá tette győzelmét (7-3). A második játéknapon a csehek voltak a mieink ellenfelei. Ezen az összecsapáson már szinte végig a magyar csapat akarata érvényesült, és meg is szereztük a győzelmet (5-3). Az utolsó játéknapon a házigazda kínaiak következtek. A magyar csapat ezúttal is jobban játszott ellenfelénél, de sok helyzetet kihagyott, ám miután hátul végig tökéletesen dolgoztak a játékosok, 2-0-ra győzni tudtunk, és másodikként zártuk a viadalt.
Csapatunk egy egyéni elismerést is elhozott, a torna legjobb játékosának a mieink csapatkapitányát, Fekete Viktort választották meg.
A magyar válogatott kerete:
Deák Donát, Fekete Viktor, Genczler Kornél, Gulyás Kristóf, Iváncsik Norbert, Lipők Benjámin, Menyhei Zoltán, Rutai Balázs, Szentes-Bíró Tamás, Turós Viktor
Fotó forrása: mlsz.hu