Megye I tabella megtekintése

Megragadna a megyeegyben a Makó II.

Négyen érkeztek Apátfalváról.

Újoncként várhatja majd az augusztus 21-22-én kezdődő megyei I. osztályú idényt a Makó II., amely az edzőmérkőzésekhez hasonlóan a bajnokikat is Kiszomboron rendezi meg.

– Szeretnénk visszahozni a futballt a településre, hiszen Zomboron jó pálya van, és valamikor jó csapat is volt. Próbálunk ebben is segíteni, hogy visszacsalogassuk a futballt – mondta el az indokot Koczkás Zoltán, a csapat edzője.

Ami a keret változásait érinti, Apátfalváról négy játékos csatlakozik a Makó II.-höz: a kapus Köteles Attila mellett Bartucz Máté, Kardos Ákos és László Levente is Apátfalváról érkezik a gárdához. Négyen az U19-es csapatból kerülnek fel végleg a felnőttekhez, Varga viktor, Cseh Dániel, Kis Zsolt és Tamás Lóránt az utánpótlásból léptek fel. Túri Roland abbahagyta a játékot, míg Fazekas Bálint iskolai elfoglaltsága miatt felfüggesztette a játékot.

– Szeretnénk egy hasonló bravúrt végrehajtani, mint amit az Apátfalva végrehajtott az előző szezonban, de az elsődleges célunk az, hogy stabil megyeegyes csapat legyünk. Az igazolásaink Köteles Attilán kívül makói fiatal srác, ez is a célunk, hogy makói, vagy környékbeli játékosok kapjanak lehetőséget. A sorsunk persze függ az NB III.-as csapattól is, de bízom benne, hogy tőlünk is kopogtatnak majd páran a harmadosztályú csapat ajtaján – tette hozzá Koczkás Zoltán.

A Makó II. felkészülési programja:

07.23., 18:00 Makó FC II-Deszk SC
07.28., 18:00 Makó FC II-KSE Balástya
07.31., 18:00 UTC-Makó FC II
08.04., 18:00 Makó FC II-Kecskeméti TE U19
08.11., 18:00 Makó FC II-HFC II
08.14., 18:00 Makó FC II- DAFC Szeged

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7