
– 2010-ben Buksi bácsi (Gera Imre) hatására vizsgáztam le, de nem egyedül, ugyanis az akkori kispályás csapatunkból 5-en is affinitást éreztünk aziránt, hogy elvégezzük a tanfolyamot. Azóta a mindennapjaim szerves része a „bíráskodás”. Így visszagondolva nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy beadtam a derekam, rengeteg ismerőst, barátot és élményt szereztem ez idő alatt – elevenítette fel a csongradjb.hu-nak Barta Norbert a kezdeteket.
A hamarosan 33 éves, hódmezővásárhelyi születésű játékvezető legkevésbé szívesen a botrányos körülmények között véget ért Szentes-Csongrád mérkőzésre emlékszik, ahol asszisztensként tevékenykedett.
– Igazából egyik jött a másik után, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy tele vagyok mezzel. Jelenleg 5 különböző színű mezem van. Természetesen a sportszárakból nem 1-1 darab áll rendelkezésemre, hanem 3-3 annak érdekében, hogy a mérkőzésen közreműködő kollégáimmal legalább egységes képet fessünk, ha már vezetni nem tudunk (nevet) – mondta annak kapcsán, hogy több mezt is saját költségén szerzett be annak érdekében, hogy minden mérkőzésen egységesen jelenjen meg a játékvezetői hármas.
Barta Norbert 18 éves kora óta hivatalos vadász is – a kedvenc csapata pedig a Ferencváros és a Real Madrid.