Három ponttal áll a vármegyei válogatott

A Bács elleni vereséget a Pest elleni győzelemmel feledtette Csongrád-Csanád csapata.

Bács-Kiskun csapata ellen kezdte a területi selejtezőt a Csongrád-Csanád vármegyei amatőr válogatott. A nagy erejű szélben lejátszott mérkőzés első félidejében főleg a mezőnyjáték dominált: a kilencedik percben azonban egy némileg szerencsétlen találattal hátrányba került Csongrád-Csanád csapata, miután egy lecsorgó, megpattanó labda végül túlhaladt a gólvonalon, 1-0. Egy szép bal oldali akció végén komoly helyzetet dolgozott ki Csongrád-Csanád, majd a túloldalon szintén egy bal oldali lapos beadás utáni lecsorgóra volt érkező, de Heckó védeni tudott. A szünet után nagy nyomás alá helyezte ellenfelét Csongrád-Csanád, de a kapu előtti megoldások nem sikerültek. A hajrában egy szép jobb oldali akció végén a beadásról kevéssel maradt le Ottlik Márk, aki védője szorításában igyekezett fejelni, majd egy visszafejelt bedobás után Albert tűnt el az ötösön, de nem ítélt büntetőt a játékvezető. A legvégén még egy szöglet utáni fejesünk volt, de ez sem talált kaput: elveszítette az első meccset Csongrád-Csanád.

Pest vármegye ellen a negyedik percben nagyon közel jártunk a gólhoz, Deák jobb oldali, a tizenhatos vonaláról elvégzett erős szabadrúgását Kovács ütötte a kapufára. A félidő felénél egy nagyszerű bal oldali beadásról maradt le kevéssel Dudás, majd negyed óra után megvolt a vezetés: egy bal oldali támadást követően Ottlik Márk csapott be két védőt is, majd ziccerben okosan eltekerte a labdát a hosszú sarokba, 1-0. Tíz perccel később megdupláztuk az előnyt, egy szerzett labda után élesen érkezett a kapu elé a beadás, ami felpörgött, a legmagasabbra emelkedő Prozlik pedig az üresen maradt kapuba bólintott, 2-0!

Igencsak feszültté vált a második félidő játéka, aminek a kicsúcsosáda nyolc perccel a vége előtt egy kiállítás lett, amikor egy felívelt pesti szabadrúgásnál könyökölték le a csongrádi védőt, így emberelőnyben várhattuk a végjátékot. Több helyzet már nem adódott, Csongrád-Csanád legyőzte a címvédő Pest vármegyét, így három ponttal várhatja majd a torna vasárnapi, második napját, ahol Békés és Jász-Nagykun lesznek majd az ellenfelek.

Területi Amatőrválogatottak Országos nagypályás tornája

11.15

Bács-Kiskun–Csongrád-Csanád 1–0 (1-0)
Gyula, vezette: Fekete Zoltán (Czékus, Szénási).
Bács-Kiskun: Lengyel P. – Sallai (Szabó G., 61.), Varga M. (Gavula-Recte-Mikula, a szünetben), Lengyel Sz., Halasi (Rideg, 47.), Lajkó (Orlov, 55.), Plichta, Szabó Sz., Barkóczi, Farkas B. (Csiki, 47.), Zsoldos. Edző: Vanó Sándor.
Csongrád-Csanád: Heckó – Papp Á., Csamangó, Pócs T. (Prozlik, a szünetben), Ottlik Márk (Kalapács, 47.), Ottlik Máté, Albert, Rádai, Csányi, Pócs D., Kelemen (Dudás, 36.). Edző: Fülöp Tibor.
Gól: Halasi (9.).

13.45

Csongrád-Csanád–Pest 2–0 (2-0)
Gyula, vezette: Czékus Sándor (Polyák, Tóth Cs.).
Csongrád-Csanád: Szabó G. – Rádi, Vastag, Prozlik, Papp Á. (Albert, 35.), Csamangó (Ottlik Máté, 36.), Ottlik Márk (Kalapács, 50.), Deák, Dudás (Baka, 54.), Rádai, Pócs D. (Pócs T., 42.) Edző: Fülöp Tibor.
Pest: Kovács T. – Győrfi (Balogh T., a szünetben), Bartucz, Vida (Lukács, a szünetben), Barabás, Rónaszéki, Mányi (Sármán, a szünetben), Faragó (Balogh B., 41.), Gosztonyi (Laczkó, 45.), Borsos, Abért. Edző: Győri Zoltán.
Gól: Ottlik Márk (16.), Prozlik (26.).
Kiállítva: Sármán (52.).

A nap további eredményei:
10.00: Pest–Békés 0–0

12.30: Békés–Jász-Nagykun-Szolnok 1–0 (1-0)
Gól: Isaszegi (13.).

15.00: Jász-Nagykun-Szolnok–Bács-Kiskun 0–2 (0-1)

A csoport állása: 1. Bács-Kiskun 6 pont, 2. Békés 4, 3. Csongrád-Csanád 3, 4. Pest 1, 5. Jász-Nagykun-Szolnok 0.

A vasárnapi program:

10.00: Békés–Csongrád-Csanád

11.15: Pest–Bács-Kiskun

12.30: Csongrád-Csanád–Jász-Nagykun

13.45: Bács-Kiskun–Békés

15.00: Jász-Nagykun–Pest