NB III tabella megtekintése

Megfordította, és megnyerte a rangadót a HFC

Legyőzte az üldözőt a Vásárhely!

Nem kezdődött jól az Iváncsa elleni rangadó a Hódmezővásárhelyi FC számára, viszont a listavezető tartását mutatja, hogy a tíz perc után bekapott gól sem törte meg Antal Krisztián csapatát. Fontos volt, hogy még a szünet előtt Hunya fejesével sikerült kiegyenlíteni – a második félidőre pedig már egy veszélyes HFC jött ki, és Szabó Péternek köszönhetően a fordítás, és ezzel együtt a győzelem is összejött.

Mindez azt jelenti, hogy a HFC négy ponttal vezet riválisa előtt a tabellán. A következő fordulóban a vásárhelyiek szabadnaposak, az Iváncsa pedig a Dabast fogadja – amennyiben viszont a december 4-i, őszi zárófordulóban az Újpest II. otthonában nyerni tud a HFC, akkor őszi bajnokként töltheti a téli szünetet!

NB III., Közép csoport, 18. forduló

13.00

Hódmezővásárhelyi FC–Iváncsa 2–1 (1-1)
Hódmezővásárhely, vezette: Berényi Tamás (Kovács, Nagy V.).
HFC: Deczki – Tapiska (Barta N. 73.), Schildkraut (Hegedűs M. 50.), Hunya, Bata K., Irmes, Orosz M., Povázsai, Pesuth (Erhardt 34.), Zabari (Antman 73.), Szabó P. Edző: Antal Krisztián.
Iváncsa: Varga Á. – Kercsó, Maka (Suszter 62.), Kovács S., Jova (Szabó B. 83.), Aradi, Cseszneki (Petrezselyem 76.), Vallejos, Pribék (Horváth B. 62.), Madarász (Barta B. 62.), Nyilas. Edző: Tóth András.
Gól: Hunya K. (38.), Szabó P. (60.), illetve Vallejos D. (10.)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14