NB II tabella megtekintése

Régi riválist fogad a Szeged-Grosics

A Soroksárral többször is hasonló célokért küzdött a Szeged 2011-Grosics Akadémia, most azonban nagy szüksége lenne a győzelemre Goran Kopunovics csapatának.

Egy ponttal gazdagodott Dorogon a Szeged 2011-Grosics Akadémia az NB II hétközi fordulójában. A gárda ezzel továbbra is kieső helyen áll, ám hétvégén ezt illetően nagyot léphet előre, hiszen a riválisokra nehéz mérkőzések várnak – bár ebben a ligában hiba lenne egyértelmű találkozóról beszélni, a Szeged-Grosics mégis egy nyerhető derbi előtt áll. Ez persze nem szinonimája a könnyűnek, de a Soroksár elleni hazai találkozó abba a kategóriába tartozik, amelyet meg kell nyernie a csapatnak annak érdekében, hogy jövőre is ott legyen a másodosztály mezőnyében a gárda.

A Soroksár vezetőedzője a Fradi-legenda Lipcsei Péter, aki a középcsapat klasszikus példáját építette fel idénre: 9 győzelem mellett hét döntetlen és 9 vereség szerepel a “Sori” neve mellett, ez pedig a tabella majdnem közepére, a 11. helyre sorolja a gárdát.

Ami a két csapat közelmúltját illeti, a legutóbbi három találkozó egyaránt Soroksár-sikerrel végződött, a szegediek utoljára 2015. szeptemberében tudták legyőzni soros ellenfelüket – most azonban roppant sokat érhetne a három megszerzett pont Germán Tamáséknak. A Szeged-Grosicsba visszatérhet az eltiltását letöltő Farkas Márk, eltiltás miatt pedig ezúttal senkit nem kell nélkülöznie Goran Kopunovicsnak.

A vasárnap 16.30-kor kezdődő találkozóról élő, szöveges közvetítés formájában számol be a csfoci.hu!

Fotó forrása: szeged2011.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23