NB III tabella megtekintése

Romániai ellenfelet vert a Makó

A próbajátékos is gólt szerzett a hagymavárosiaknál.

A román harmadosztályú Gloria Lunca Teuz – Cermei (Csermő) csapata ellen folytatta a felkészülését az NB III-as Makói FC. A Maros-partiaknál ezúttal egy új próbázó kapott szerepet: a Szeged 2011-Grosics Akadémia 19 éves játékosa, Molnár János lépett pályára Méhes Tibor együttesében, aki az őszi idény során összesen 19 alkalommal lépett pályára az NB II-ben, ebből 15-ször kezdőként.

Magas iramú, lüktető mérkőzést játszott egymással a két együttes, amelyen a Makó szerzett vezetést: egy kapu előtti kavarodást követően Babolek Zoltán eszmélt a leghamarabb, és a kapuba vágta a labdát az ötösről. A szünet után is maradt a magas iramú játék, a Makó pedig újra betalált: egy felívelt labdát Dejan Juhik tett volna el a kapus mellett, azonban lecsúszott neki – a második hullámban érkező Vajna Martin viszont kihasználta az adódó lehetőséget. Az i-re a pontot a végén Molnár János szabadrúgása tette fel: a fiatal játékos egy 22 méterről járó szabadrúgást váltott gólra. A meccs krónikájához tartozik még, hogy Dejan Juhik sérülést szenvedett, és a makói kórházban végződött számára a szerda esti felkészülési mérkőzés.

Makói FC – Csermő 3-1 (1-0)
Makó: Füstös – Rakonczai, Gilinger, Lipták, Kasuba, Juhik, Bánóczki, Széll K., Molnár J., Babolek. Tóth T. Játszott még: Garamvölgyi (kapus), Veress Á., Patai B., Varga R., Vajna M., Beke D., Frank B., Mezei E.
Gól: Babolek Z., Vajna M., Molnár J.

Méhes Tibor: – Kifejezetten jó meccset játszottunk, különösen a saját csapatom védekezése tetszett. Biztató, hogy eddig minden edzőmeccsen picit előre tudtunk előrelépni.

Fotó forrása: Albert Barbara Andrea / makoifoci.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14