
Három rutinos játékosától köszönt el a Mórahalom VSE: a homokhátiak keretének nem tagja a továbbiakban a játékos-edző szerepet is betöltő Magyar György, Puskás Csaba és a kapus, Halász Krisztián.
Hálásak vagyunk Magyar Györgynek, hiszen bajnok lett a megyei I. osztályban a csapattal, és felkerült az NB III-ba. Mindhárman 35 év felettiek, és ugyan Magyar még az ősszel is meghatározó szerepet töltött be az együttesben, de az összteljesítmény elmaradt a várttól, hiszen mint a három NB III-as csoport legrosszabb 13. helyezettje jelenleg kieső helyen állunk. Bíztunk bennük, de a produkció miatt a változtatás mellett döntöttünk. Voltaképpen a bennmaradás miatt tizenkilencre lapot húztunk. A pótlásukon dolgozunk, tengelyben szeretnénk változtatni, és a kiszemeltekkel már tárgyaltunk is, de még nem igazoltuk le őket. – fogalmazott a Délmagyarnak Révész Gábor klubelnök.
A pályaedzői feladatokat a folyatásban Szücs Szasa látja el, aki Vojnics-Zelics Sasa munkáját segíti. Ahogy arról már beszámoltunk, több Salgótarjánból érkező labdarúgóval erősíthet a Mórahalom: a középhátvéd Banjac Nikola, az NB I-es múlttal bíró Bogáti Péter és a Fradiban nevelkedett, 21 éves támadó, Zsivoczky-Pandel Péter már pályára is lépett a gárdában, mi több, Zsivoczky-Pandel már gólt is rúgott a hétvégén a Mohácsnak.
Fotó forrása: Török János /delmagyar.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |