NB II tabella megtekintése

Újabb szegedi döntetlen

Közvetlen riválissal játszanak.

Az első negyed órában egy-egy lehetőség adódott a két csapat előtt, Lovrencsics fejesét könnyen fogta Molnár-Farkas, míg Szatmári távoli lövése szintén nem okozott gondot a soroksári kapusnak. Nem sokkal később Gajdos lövésénél már Holczerre is szükség volt, majd a félidő hajrájában Bíró fejesénél a kapufa mentette meg a hazaiakat a góltól.

A szünet után főképp mezőnyben zajlott a játék, majd szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a Soroksár: Lisztes vezethette a labdát, majd Beronja mellől a léc alá bombázott, 1-0. Nyolc perccel később Szakály szabadrúgásáa azonban Szilágyi érkezett, és csúsztatott a jobb alsóba, ezzel kiegyenlítve, 1-1. A végén a hazaiak is eltalálták a kapufát, újabb fordulat pedig már nem jött a meccsbe: egy pontot szerzett a Szeged-Csanád GA a Soroksár vendégeként.

NB II., 8. forduló

16.00

Soroksár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1 (0-0)
Budapest, Szamosi Mihály sporttelep, vezette: Derdák Marcell (Kulman, Varga G.).
Soroksár: Holczer Á. – Vági, Króner, Ikonomou, Csontos – Haris A., Hudák M. – Lisztes, Lőrinczy, Korozmán – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey, Vári, Szilágyi Z., Kővári – Simon Á., Farkas A. – Gajdos, Szatmári L., Rédling – Bíró B. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gól: Lisztes (68.), ill. Szilágyi (76.).

(Fotó: Szeged-Csanád GA)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23