Ma este elkezdődik az Európa Liga csoportköre: a Topolya történelme első európai csoportkörös meccsére készül, csütörtök este az angol West Ham otthonában játszik majd a csapat, amelynek tagja a hódmezővásárhelyi Sós Bence is.
– Úgy érzem, megfelelően felkészültünk erre, jó játékosok alkotják a keretet, állunk a kihívások elé. Az egyik legnehezebb négyes a miénk, három márkás együttest sorsoltak mellénk az első, a második és a harmadik kalapból. Bízom benne, hogy hazai közönség előtt is sikerül majd szép és emlékezetes pillanatokat szerezni a topolyai szurkolóknak – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a csoportkör kezdete előtt Sós Bence.
A hódmezővásárhelyi játékos két tétmeccsen 90 percet volt a pályán a Topolyában, ma este pedig nemzetközi mérkőzésen is pályára kerülhet. A West Ham–Topolya mérkőzés 21 órakor kezdődik.
(Fotó: Topolya SC)