Szegedi győzelem, döntetlenek szerdán

Mindkét NB III.-as csapat, valamint két vármegyei I. osztályú gárda is játszott szerdán.

Ismét egy NB III.-as csapat ellen játszott felkészülési mérkőzést az SZVSE: a Vasutasoknak több lehetőségük volt a Martfűnél, és ugyan az első gól megszerzését követően volt egy nehezebb időszakuk, de végül 3-1-re legyőzték a Martfűt.

A Hódmezővásárhelyi FC a Szeged-Csanád GA II. vendégeként lépett pályára. A viharos időjárás nem könnyítette meg a csapatok dolgát, a villámlások miatt egy rövid időre meg is állt a játék. Bár a HFC közelebb állt a gólhoz, Gréczi kísérlete nem sokkal kerülte el a kaput, majd a legvégén egy fejest követően is megnyerhette volna a meccset a Vásárhely, ám végül maradt a 0-0.

A vármegyei I. osztály újonca, a Sándorfalva a Makó ellen gyakorolt, a szünet után vezetést is szerzett, de a makóiak egy büntetőből kiegyenlítettek.

Eredmények:

Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Hódmezővásárhelyi FC 0–0

SZVSE–Martfű 3–1 (2-0)
Gól: Beretka, Dobronoky, Orovecz, ill. Kriska.

Sándorfalva–Makó 1–1 (0-0)