
Szegedi lehetőségekkel kezdődött a Vasas II. elleni idegenbeli meccs, de Fábiánkovits, majd Doncsecz lehetősége is kimaradt. A folytatásban is aktívabbak voltak a Tisza-partiak, majd negyed órával a szünet előtt Nagy jobb oldalról középre tett labdáját Fábiánkovits estében piszkálta a hazaiak kapujába, 0-1. Nem sokkal később a szegedi csatár harcolt ki egy büntetőt, amit Pataki váltott gólra, miután a bal alsóba lőtte a labdát, 0-2. Néhány perccel később azonban szépített a Vasas II., egy kezezés miatt megítélt büntetőt Balajti is gólra váltott, 1-2. A fordulást követően kiegyenlítetett játék folyt a pályán, majd Ihrig-Farkas szabadrúgásból egalizált, 2-2. Nagy Zétény védett egyet egy fejes után, de újabb fordulat már nem állt be – pontot szerzett a Szeged-Csanád GA II. a Vasas II. otthonában.
Hullámzó mérkőzést játszott a listavezetővel a Hódmezővásárhelyi FC, amelynek akadtak ugyan lehetőségei, de egészen a legvégéig nem született gól a találkozón. A HFC utolsó őszi hazai meccsén a legvégén jött a dráma, Mihály beadására Vólent érkezett, és a kapuba jutatta a labdát – fájó vereség ez a HFC-nek, hiszen másodpercek választották el attól, hogy pontot szerezzen a bajnokság toronymagas esélyesétől.
NB III., Dél-keleti csoport, 16. forduló
11.00
Vasas FC II.–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. 2–2 (1-2)
Budapest, Ilovszky Rudolf stadion, vezette: Sipos Katalin (Urgyán, Csákó).
Vasas II.: Bánfalvi – Papp, Puskás, Feledy, Farkas J.– Forgó, Sztojka – Varga, Kapornai, Ihrig-Farkas – Balajti. Edző: László András.
Szeged-Csanád GA II.: Nagy Z. – Berta, Tóth B., Donsecz, Gyuga – Horváth M., Benyó – Fábiánkovits, Dudás, Nagy D.– Pataki. Edző: Bilics Igor.
Gól: Balajti (38., 11-esből), Ihrig-Farkas (67.), ill. Fábiánkovits (29.), Pataki (34., 11-esből).
13.00
Hódmezővásárhelyi FC–Békéscsaba 0–1 (0-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Szigetvári Márk (Kovács G., Vad).
HFC: Deczki – Guth, Dóra, Zana, Zámbori – Gréczi, Arany, Juhász, Hegedűs, Tóth D. (Sipos, 76.) – Vladul (Rabecz, 88.). Vezetőedző: Antal Krisztián.
Békéscsaba: Póser – Komáromi (Mihály, 84.), Farkas M., Bora – Hodonicki, Zvara (Máris, 84.), Pintér, Váradi, Kóródi (Mikló, 58.) – Zádori (Vólent, 58.), Geiger (Ilyés, 68.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Gól: Vólent (92.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |