
Tiszasziget (1.) – SZVSE (3.) – az ősszel: SZVSE-Tiszasziget 0-3
A tavasz egyik utolsó olyan rangadója, amely még bizony érdemben befolyásolhatja a bajnoki címet is, azaz nagyon sok múlik majd ezen a találkozón. A Tiszasziget négy ponttal vezet, és ha a Vasutasok az Algyő után a másik bajnokesélyestől is pontot tudnának csenni, akkor bizony még nagyon kiélezett hajrá következhet: ha viszont a hátralévő papíron legnehezebb meccsét is behúzza a Sziget, akkor nagyon komoly lépést tesz a bajnoki cím felé. A SZVSE ugyanakkor kirobbanó formában van, utóbbi öt meccsét egyaránt megnyerte, és miközben csupán egy gólt kapott, 27 alkalommal is eredményes volt.
Zsombó (14.) – Makó II. (11.) – az ősszel: Makó II.-Zsombó 0-1
Dupla annyi ponttal érkeznek Zsombóra a makói fiatalok, mint amennyivel a forduló előtt a hazaiak állnak: a meccs kérdése, hogy ez így is marad-e a 90 percet követően is. Zsombón a liga „nagyágyúi” is megszenvedtek már, és bizonyára az lehet a terv Zsombón, hogy ezt a meccset megnyerik, hiszen ezen a meccsen jóval több esélyük lehet erre. A lélektannak nagy szerepe lehet ezen a találkozón, hiszen a vendégek nem a legszebb hetek után érkeznek meg erre a meccsre, viszont a hazaiak akaratereje rengeteget jelenthet!
Kiskundorozsma (6.) – Röszke (4.) – az ősszel: Röszke-Kiskundorozsma 6-0
A két csapat ősszel is meglepő eredményt produkált, ennél már csak az lenne még nagyobb meglepetés, ha valami hasonló sülne ki – legyen bármelyik oldal is a győztes szombaton 19 óra tájékán. Két olyan gárda találkozik, amely remekül szerepel tavasszal: a hazaiak is elérték már a 40 pontot, és erre aligha számítottak a bajnokság ezen szakaszára – míg a Röszke előtt zsinórban négy győztes meccsének köszönhetően még a dobogó is felsejlik – ehhez azonban győzni kellene Dorozsmán, ami mostanában igencsak bravúrszámba megy bármelyik együttes számára!
Hódmezővásárhelyi FC II. (8.) – Szőreg (9.) – az ősszel: Szőreg-HFC II. 1-3
Felcsillant a fény a vásárhelyi fiataloknál: Szőregen viszont egyelőre hiába keresik, nem találják a kiutat abból a mélységből, amibe a Rákóczi került. Kevesen gondolták volna, hogyha csak több nyert meccse miatt is, de úgy érkezünk meg erre a meccsre, hogy a HFC II. megelőzi a Szőreget a tabellán, márpedig ez a helyzet: a nagyobb nyomás a vendégeken van, akikre ráadásul még igen kemény kihívások várnak a szezon végéig.
Algyő (2.) – FK 1899 Szeged (15.) – az ősszel: FK Szeged-Algyő 0-5
Magabiztosan nyert és ezzel javított az Algyő, amely még mindig nem tett le arról, hogy megvédje címét – ehhez azonban semmiképp sem fér bele az, hogy pontot veszítsen a gárda az FK ellen. A diszkoszvetősök helyzete egyre nehezebb, és az esélyek most sem mellettük szólnak – más kérdés, hogy volt már rá példa, hogy megtréfálják az Algyőt, ettől függetlenül nagy meglepetés lenne, ha nem tartaná otthon a három pontot Sebők László csapata.
UTC (12.) – Csongrád (10.) – az ősszel: Csongrád-UTC 1-3
Egyik csapat sem mostanában érezhette meg a győzelem ízét, igaz, az UTC legutóbb több hiányzóval állt ki a SZVSE ellen, és a Kertész utcaiak játékát alapvetően meghatározhatja most is, hány emberére számíthat. A Csongrád zsinórban négy meccse nem szerzett pontot, és ugyan a két csapatot tíz pont választja el a tabellán, de végképp csak akkor nyugodhat meg Keller Mihály együttese, ha megtörné ezt a rossz szériát.
Székkutas (13.) – Bordány (5.) – az ősszel: Bordány-Székkutas 7-3
Röszkén már nem sikerült a bravúr a Székkutas számára, amely azonban így is jó eredményekkel a háta mögött fogadhatja a Bordányt. Tóth János csapata számára intő jel lehet a kutasiak tavaszi produktuma, viszont a múlt heti, Zsombó elleni magabiztos győzelem kellő önbizalmat adhat ahhoz, hogy Székkutason is hasonló eredményt érjen el a gárda. Kimondottan érdekes meccsre van kilátás, a hazaiak előtt a bent maradás, a vendégek előtt a dobogó lebeg, és mindkettejük számára roppant sokat jelenthet a három pont!
Fotó forrása: Tiszasziget SE / Facebook
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | MAKÓ FC | 73 |
2. | TISZASZIGET SE | 56 |
3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
4. | APÁTFALVA SC | 48 |
5. | ALGYŐ SK | 43 |
6. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
7. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
8. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
9. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
13. | Székkutas TC | 17 |
14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |