
Döntetlen hozott az makói derbi: a SZVSE Vastag Balázs fejesével gólra váltotta emberelőnyét – majd a szünet után a tíz emberrel futballozó Makó egy pontot otthon tudott tartani.
Mindennek a HFC örülhet, amely magabiztos sikert aratott a Tiszasziget ellen, így átvette a vezetést a tabellán.
Az Algyő alaposan megszórta az UTC-t, a Bordány pedig igaz már az első percben hátrányba került, végül nyerni tudott Székkutason.
A Szentes egy büntetővel még egyenlíteni tudott, de Lipták Ákos fejesgóljával mindhárom pontot otthon tartotta a Csongrád a szomszédvári derbin – hasonló mérkőzést rendeztek Röszkén is, aho a Mórahalom viszont gyorsan háromgólos előnyre tett szert, ez pedig három pontot is eredményezett Hevesi Tibor csapatának.
Továbbra sincs pontja a Zsombónak, amely most a Kiskundorozsmától kapott ki.
Csongrád megyei I. osztály, 5. forduló
Hódmezővásárhelyi FC – Tiszasziget SE 4-0 (4-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Bálint Dániel (Vida Sándor, Fodor Lajos).
HFC: Kandó – Tóth J., Huszár, Szabó M. (Rau, 76.), Koncz (Kiss R., 69.), Mezei, Mohácsi (Rostás, 76.), Bartyik R., Gyüre, Povázsai (Darida, 67.), Bürgés. Edző: Szűcs Róbert.
Tiszasziget: Czirják (Kiss D., 63.) – Bálint T., Zámbori (Duba, 15.), Rutai, Juhász (Teschner, 76.), Drágity, Bálint D., Skribek, Farkas F., Kökény, Gajdacsi. Játékos-edző: Bernát Péter.
Gól: Koncz (25.), Bürgés (31.), Mohácsi (33.), Bartyik R. (36.).
Székkutas – Bordány 1-3 (1-2)
Székkutas, vezette: Baráth János (Fekete Zoltán, Baranya Tamás).
Székkutas: Vígh – Szántó, Huszár, Kis D. (Lászlai, 78.), Miklós (Kabódi, 68.), Daraki (Gyöngyösi, 58.), Kovács, Bujáki (Badi, 65.), Kis Á., Szabó I., Bartyik N. Edző: Horváth Zoltán.
Bordány: Vasas – Virág (Nagy Torma R., 63.), Fodor, Popovics (Bábi, 83.), Fátyol (Turi, 78.), Balázs (Táncos, 66.), Kis L., Molnár, Mihalkó, Lőrinc, Visnyei (Kozma, 87.). Edző: Tóth János.
Gól: Bujáki (1.), ill. Fodor (8.), Popovics (39., 11-esből), Fátyol (76.).
Makó – SZVSE 1-1 (0-1)
Makó, vezette: Allaga Iván (Szabó Gábor, Friebert Ágoston László).
Makó: Garamvölgyi – Zámbori, Juhász, Buzási, Seres, Makszimovics (Tóth T., 89.), Tomisics, Varga R. (Széll, 72.), Magyar, Sirokmán, Hegyesi (Molnár D., a szünetben). Edző: Siha Zsolt.
SZVSE: Leindler – Kormányos, Vastag, Pócs D., Beretka (Kelemen V., 74.), Hatvani (Baka, 87.), Csamangó (Papp D., 90.), Végh (Zsoldos, 56.), Pócs T., Szilágyi, Fülöp. Játékos-edző: Kelemen Balázs.
Gól: Magyar Gy. (75.), ill. Vastag (39.).
Kiállítva: Juhász (18., Makó).
Zsombó – Kiskundorozsma 1-2 (0-2)
Zsombó, vezette: Dobai János (Szalai Szabolcs István, Minda Gábor).
Zsombó: Rozs E. – Takács J. (Rescsik, a szünetben), Bálint V., Kószó (Posnyák, 80.), Lajkó, Gyuris, Rozs Á., Németh T. (Mocsári, a szünetben), Gajdó, Molnár B. (Mocsári), Mihálffy (Mészáros, 66.). Edző: Mihálffy Zsolt.
Kiskundorozsma: Ábrahám – Molnár K., Papp N., Bodonji (Cseh, 71.), Rudisch, Dongó, Szecskó, Ottlik Márk, Ottlik Máté, Géczi, Szilágyi (Benkocs, 89.). Edző: Szabó Zsolt.
Gól: Rozs Á. (81., 11-esből), ill. Bodonji R. (20.), Papp N. (38.).
Kiállítva: Gyuris (60., Zsombó).
Algyő – UTC 7-0 (2-0)
Algyő, vezette: Kis Máté (Mucsi Zsolt, Soós István).
Algyő: Weszelovszky – Rádi (Molnár G., 63.), Pénzváltó, Szélpál, Mészáros Z. (Jernei, 67.), Belanka (Varga G., 63.), Deák (Kovács M., 57.), Tóth M. (Daróczi, 63.), Lajkó, Szil, Fórizs (Bozóki, 57.). Edző: Podonyi Norbert.
UTC: Zékány – Papp B. (Péczely, 65.), Vér (Nagy B., a szünetben), Szántó, Nagy-Pál, Sós (Kasza, 65.), Nagy G. (Pusztai, 60.), Vincze, Faragó, Balogh D., Koncz. Edző: Kiss Máté.
Gól: Tóth M. (4.), Deák (39.), Szil (47., 62.), Lajkó (65.), Molnár G. (77.), Bozóki (79.).
Röszke – Mórahalom 1-3 (0-3)
Röszke, vezette: Bartucz Tamás (Szöllősi Ferenc, Kócsó Tibor Zsolt).
Röszke: Fodor (Kurucsai, 18.). – Zsilák T., Zsilák M. (Kiss P., 79.), Petőfi (Heipl, a szünetben), Berta (Mulati, 58.), Valach, Fehér, Papdi (Ördögh Á., 63.), Szücs, Tanács, Márki. . Edző: Pördi Péter.
Mórahalom: Szatmári – Malatinszki D. (Babarczi, 79.), Horváth B., Baji (Tóth I., 85.), Szalma, Király (Szekeres, 56.), Savanya, Bokányi, Szabadi, Dobák (Malatinszki Á., 74.), Dobák N. (Puhalák (64.). Edző: Hevesi Tibor.
Gól: FEhér B. (64.), ill. Szalma G. (5.), Tanács R. (11., öngól), Baji R. (14.).
Kiállítva: Horváth B. (83., Mórahalom).
Csongrád-Kunság Aszfalt – Szentesi Kinizsi 2-1 (1-1)
Csongrád, vezette: Kiss Richárd (Barta Norbert István, Szűcs István Dávid).
Csongrád-Kunság Aszfalt: Kovács – Szántai-Kis (Papp Á., a szünetben), Mészáros, Simai (Kiss I., 78.), Szőrfi, Selyem (Farkas M., 90.), Lipták, Szabó A., Nagy Á. (Bálint A., 78.), Lévai (Fodor, 61.), Borda. Edző: Korom Tibor.
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Pálesz (Légrádi, 58.), Kiss-Kása, Lőrincz (Lekrinszki, 58.), Bartucz (Sáfár, 71.), Bertók G., Péter (Molnár Zs., 58.), Bertók M. (Tóth L., 90.), Szeles, Kovács N., Paczali. Edző: Némethy László.
Gól: Selyem (31.), Lipták (75.) ill. Bertók G. (44., 11-esből).
Kiállítva: Kovács N. (86., Szentes), Kotvics-Varga (90., Szentes).
Fotó forrása: Kovács Ferenc