Brazília ellen kezdőként, míg Olaszország ellen csereként lépett pályára a Franciaországban zajló női labdarúgó világbajnokságon a Szent Mihály játékosa, Marlo Sweatman. (A nyitóképen az álló sorban jobbról a második)
– Óriási élmény volt, hogy ott lehettem a világbajnokságon, mindent meg akartam tenni azért, hogy büszke lehessen az országom – kezdte Marlo Sweatman, a Szent Mihály játékosa a Digi Sport Reggeli Start című műsorának.
Jamaica három vereséggel a csoport utolsó helyén végzett a C csoportban: mint a Szent Mihály játékosa kifejtette, Brazília más szintet képviselt, mint ők – ugyanakkor úgy látja, jobb felkészüléssel jobb eredményt is elérhettek volna.
– Három-négy hetünk volt a felkészülésre. Elégedett volt velem a kapitány, aki másnak is szeretett volna lehetőséget és élményt adni, ezért nem játszottam mindhárom csoportmeccsen – tette hozzá.
– Stresszes időszak volt, mert egyszerre játszottam a saját válogatottamban, illetve izgultam a csapatomért, hogy bent maradjunk az NB I-ben. Szeged egy nagyon szép város, nagyon szeretem a gulyást, és kellemes a magyarok személyisége – nyilatkozta a jamaicai válogatott játékos.
A Szent Mihály végül osztályozó során bebiztosította NB I-es tagságát: Marlo Sweatman elmondta, ha nem sikerült volna a bennmaradás, akkor is maradt volna.
– Sokkal többet várok a következő évtől, remélem, nem kerülünk ilyen helyzetbe, mint az idén – mondta a jövő évi célokról. A teljes beszélgetés ide kattintva megtekinthető!
Fotó forrása: fifa.com