Türelmesen vár Kecskés Ákos

Mér rég megvolt az egyezség, de a Termalica nem akarta elengedni a szegedi nevelésű védőt.

– Volt egy másfél hónapos sérülésem, amikor egészséges voltam, akkor mindig játszottam. December végén már megkaptam ezt az ajánlatot, viszont nem tudtam hamarabb mozdulni, nem jutottunk közös nevezőre a klubommal. Így sajnos profi körülmények között sem tudtam edzeni, de most már boldog vagyok, hgoy lezárult ez a nehéz időszak. Célom, hogy visszakerüljek abba a fizikális állapotba, amelyben az ősszel voltam, ám ehhez időre van szükség. – mondta a delmagyar.hu-nak  Kecskés Ákos, aki a lengyel bajnokságon belül váltott csapatot, és a Korona Kielce labdarúgója lett.

Megjegyezte, elődöntősök a lengyel kupában, és magasabb célokért küzdhet, mint előző csapatával, így azért dolgozik, minél hamarabb elérje a megfelelő állapotát.

– Jól sikerült az őszi szezon eleje, aztán következett az edzőváltás, pont a sérülésem előtt egy héttel. Fél évre, kölcsönbe érkeztem, e miatt voltak bennem kétségek, de biztos, hogy új klubomnak van koncepciója velem kapcsolatban. A válogatott miatt is fontos, hogy minél hamarabb formába kerüljek, hiszen jól állunk az U21-esek kvalifikációjában. Keményen fogok dolgozni, hogy újra bizalmat kapjak, március közepére úgy gondolom, már a kívánt állapotban lehetek. Most ezt a helyzetet kell tudnom jól kezelni, türelmesnek kell lennem. – tette hozzá.

Kecskés arról is beszélt, a Termalicánál a kommunikációval is gondja volt, ám a Kielcében szinte mindenki beszél angolul vagy németül, Gino Lettieri edző pedig olaszul is, ez pedig a korábban az Atalantában szereplő játékosnak mindenképp könnyebbséget jelent – párjával pedig egy, a stadiontól nem messze lévő lakásba költöztek.

Fotó forrása: Korona Kielce