NB III tabella megtekintése

Újonchoz utazik a HFC

Szabadnap után újra pályán a listavezető.

Múlt héten rendezték volna a megyei rangadót az NB III. Közép csoportjában, azonban a Makó visszalépése miatt a Hódmezővásárhelyi FC szabadnapos volt – most vasárnap 13 órától a Bánk-Dalnoki LA vendégeként folytatja a bajnokságot a listavezető.

Pozícióját a szabadnap alatt is megőrizte, de már csak egy pont az előnye az Iváncsa előtt a HFC-nek – jövő héten éppen az üldözőt fogadja majd a vásárhelyi csapat. Ez persze még a jövő, az ESMTK elleni vereség után fontos lenne a kék-sárgáknak, hogy javítani tudjanak vasárnap Berkenyén: a hazaiaké a liga egyik legrosszabb védelme, hiszen a 34 kapott gólnál csak a Cegléd tud többet felmutatni – ugyanakkor hazai pályán bárkire veszélyesek lehetnek. A vásárhelyiektől hiányozni fog Schildkraut Krisztián, a négygólos támadó ugyanis legutóbb begyűjtötte ötödik sárga lapját, és ugyanezen ok miatt nem játszhat majd Hunya Krisztián sem.

(Fotó: Fejes Loretta)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14