
Utolsó „nagyüzemi” tárgyalását tartotta az MLSZ Csongrád megyei igazgatóságának fegyelmi bizottsága, hiszen az elmúlt hétvégén a legtöbb bajnokság véget ért. A legkomolyabb eltiltások a félbeszakadt Zsombó-Szőreg mérkőzéshez köthetőek: a Zsombó szakemberét, idősebb Mihálffy Zsoltot két meccsre, minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltották, egyúttal a klubnak erre a két találkozóra szövetségi ellenőrt is kell fogadnia. A zsombóiak gólvágója, ifjabb Mihálffy Zsolt viszont majd csak 2019-ben léphet pályára, miután december 31-ig szóló eltiltást kapott. Nem az övé a legdurvább határozat, ugyanis a zsombói Gyuris Dávid majd csak 2019 augusztusában léphet pályára, moután 2019. június 30-ig tiltották el.
Négy meccset kell kihagynia a csanádpalotai Veréb Tamásnak, de sokkal olcsóbban nem úszta meg a Szikáncs labdarúgója, Baracsi Gábor sem, akit november 30-ig tiltottak el. A HFC-s Almási Ákos, a tiszaszigeti Bors László és csapattársa, Csiszár Márk pedig szeptember 30-ig nem állhat csapata rendelkezésére. Három meccset pihen a csanádpalotai Trényi Tamás és a nagymágocsi Nagy Sebastian – a Tiszasziget játékos-edzőjét, Bernát Pétert pedig két meccsre tiltották el. Íme a teljes határozati lista!
