Megye I tabella megtekintése

Végre teljes forduló – jön a 18. játéknap a megyeegyben

A harmadik hétvégén végre teljes fordulót bonyolíthatnak le a megyei I. osztályban: íme a csfoci.hu kommentárja a meccsek elé!Ásotthalom – Hódmezővásárhelyi FC II. (az ősszel: HFC II.-Ásotthalom 0-2)

Idén még nem játszott bajnokit egyik csapat sem, hiszen míg az Ásotthalom mindkét találkozója elmaradt, addig a HFC II. egy halasztás mellett a szabadnapját is letudta. Tekintve, hogy most a Tiszasziget szabadnapos, a homokhátiak számára hatványozottan fontos lehet a három pont megszerzése, így nyomást gyakorolhatnának riválisukra – a HFC II. viszont kihasználhatja a vasárnapi Bordány-Algyő meccs alakulását, de ehhez mindenképp jobban kell teljesítenie idegenben, mint tette azt az ősszel!

Csongrád – FK Szeged (az ősszel: FK Szeged-Csongrád 2-2)

Emlékezetes meccsen szerzett pontot a későbbi őszi bajnok ellen az FK Szeged, hiszen a kék-feketék a 92. percben, Imre Zoltán bombagóljával tartottak otthon egy pontot. Az immáron Paksi Péter által irányított Csongrád számára a kötelező győzelem kategóriájába tartozhat a szombati találkozó, és minden bizonnyal három ponttal is számolnak a csongrádiak azt követően, hogy egy nehéz meccsen maguktól távol tartották a SZVSE-t az idei egyetlen találkozójukon – az FK viszont nagyobb nyomás nélkül játszhat, hiszen nem feltétlenül Csongrádon kell megszereznie azokat a pontokat, amellyel fentebb kapaszkodhat!

Deszk – Kiskundorozsma (az ősszel: Kiskundorozsma-Deszk 2-5)

Egyszer már tudott nyerni Dorozsmán a Deszk, most ezt kellene megismételnie Lehota István együttesének: mert hogy a találkozót átvitték a dorozsmai műfüves pályára, így idén másodjára is hazai pályán fogadhatják a Deszket Szőke Péterék. A Deszk sem játszott még 2018-ban bajnokit, a Dorozsma viszont sima meccsen maradt alul a Tiszaszigettel szemben, így a visszavágás mellett a javítás is motiválthatja a dorozsmaiakat.

SZVSE – Zsombó (az ősszel: Zsombó-SZVSE 2-6)

Nagy pofonba szaladt bele ősszel odahaza az újonc a vasutasok ellen, és most sem számít a találkozó esélyesének: még akkor sem, ha nem a SZVSE-pályára, hanem Kiskundorozsmára kell érkeznie, ugyanis a Deszk-Dorozsma meccs után ezt a meccset is a dorozsmai műfüves pályán rendezik meg, szombaton 16.30-tól. A SZVSE hektikus meccsen legalább a vereséget elkerülte a Csongrád ellen a nyitófordulóban, és ahhoz, hogy életben maradjanak vérmes álmai, mindenképpen hoznia kell a szombati meccset – a Zsombó számára nehéz 90 perc következhet.

Szőreg – Sándorfalva (az ősszel: Sándorfalva-Szőreg 0-1)

Az eddigi két idegenbeli győzelméből az egyiket pont Sándorfalván aratta a Szőreg, amely a télen ugyan alapos vérfrissítésen esett át, de nem tudott pontot szerezni a Szentes ellen február 25-én. A Sándorfalva számára ez lesz a debütálás az idei esztendőben, két, a tabellán egymás mögött elhelyezkedő együttes közül pedig a győztes tekingethet előre, a vesztes pedig (már ha lesz) nehezebb helyzetbe is kerülhet a folytatást illetően.

Bordány – Algyő (az ősszel: Algyő-Bordány 0-3)

A forduló rangadója! Két, dobogóra is esélyes csapat találkozik (a bordányi pálya felújítása miatt) Mórahalmon, és mindkét együttes számára nem is kicsi a tét: bár rengeteg van még vissza, de ha az Algyő három ponttal térne haza, akkor hatra nőne a két csapat közötti különbség, míg fordított esetben előzhetnek is a homokhátiak. Az ősszel meglepően sima győzelmet aratott a Bordány – bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szerencse is igencsak a vendégekkel volt azon a napon, ettől függetlenül Algyőről nem sokan szoktak három ponttal távozni. Az iksz aligha felelne meg bármelyik csapatnak is, így egy igen élvezetes, jó meccsre van kilátás vasárnap délután!

UTC – Szentes (az ősszel: Szentes-UTC 3-0)

Ezt a találkozót viszont nem a Kertész utcában, hanem az algyői műfüves pályán rendezik meg – hogy ez kinek lehet előny, az majd a meccs után kiderül. Az UTC is abba a csoportba tartozik, amely még nem tudott pályára lépni bajnoki mérkőzésen 2018-ban – viszont égető szüksége lenne a pontokra, ráadásul ha nyernének, akkor meg is közelítenék kilencedik helyen álló ellenfelüket. A Szentes egy értékes szőregi győzelemmel a háta mögött utazhat Algyőre, és ha bezsebelné harmadik idegenbeli győzelmét, akkor megszilárdíthatná a helyét a középmezőnyben – ellenkező esetben viszont figyelnie kell a mögötte álló csapatokra is!

Szabadnapos: Tiszasziget.

Fotó forrása: Foliaplast-Bordány SK / Facebook

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7