Vereséggel kezdett a női U17-es válogatott

Szélpál Nóra 60 percet kapott az olaszok elleni, 2-0-s vereséggel végződött meccsen.

Női U17-es válogatottunk Bükön, Olaszország ellen kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben. A találkozót kellemetlen, szeles, hideg időben rendezték meg, a napokkal ezelőtt még hó alatt álló pályát azonban remek állapotba hozták a meccsre. – írja az mlsz.hu.

Fordulás után a magyar válogatott volt az aktívabb, de az olaszok védelmét nem tudtuk megbontani, a támadóharmadban hiányoztak a jó megoldások. Semmi sem utalt arra, hogy a vendégek szerzik meg a vezetést, mégis így történt: a 70. percben, egy bal oldali szabadrúgásból Tomaselli volt eredményes: beadását nem érte el a kapusunk, a labda pedig a kapuba pattant (0-1). A magyar lányok megpróbáltak magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, de a 75. percben, egy szöglet utáni kavarodás végén Ladu megduplázta az olasz előnyt, és ezzel eldőlt a meccs (0-2). Az eredmény a lefújásig nem változott, az olaszoké lett a három pont. A csoport másik meccsén a csehek 1-1-es döntetlent játszottak a szerbekkel. A mieink hétfőn a cseh együttessel mérkőznek meg Bükön.

A válogatottban a szegedi Szélpál Nóra kezdőként 60 perc lehetőséget kapott.

Magyarország-Olaszország 0-2 (0-0)
Magyarország: Terestyényi Anna – Nagy Virág, Fördős Beatrix, Jánosi Ninetta, Csolti Réka – Kovács Eszter, Pusztai Sára, Papp Luca – Czellér Dorottya, Nagy Vanessza (Bódai Viktória, 74.), Szélpál Nóra (Vachter Fanni, 60.)

– Nagyon erős olasz csapattal találkoztunk, de jóval több volt ebben a mérkőzésben, hiszen egy óriási hibából kaptuk az első gólt, és ez megpecsételte a sorsunkat. Nem volt sok lehetőség a mérkőzésen, a legnagyobbat mi hagytuk ki rögtön a meccs elején, végül az olaszok úgy nyertek két góllal, hogy kidolgozott helyzetük egy sem volt a találkozón. A lányok most nagyon le vannak törve, de fel kell állnunk, még vár ránk két mérkőzés, amelyeken szeretnénk javítani – mondta a mérkőzést követően Schumi Dorottya szövetségi edző.

Fotó forrása: mlsz.hu