Korán előnybe került a Szeged-Csanád GA a hétfő esti bajnokin, miután Mikló harcolt ki egy tizenegyest: a megítélt büntetőt ugyan Vágó kihagyta, de a kipattanót Zimonyi a kapuba lőtte. A folytatásban is inkább a szegediek irányították a meccset, viszont bő negyed óra után némileg váratlanul egyenlítettek a vendégek: Nagy Zsombor fejelt vissza egy labdát, amit az ötösről Gresó stukkolt a jobb alsóba, 1–1. A félidő hátralévő részében inkább a pontrúgások domináltak.
A szünet után lüktető játék zajlott a pályán, Zimonyi fejelhetett volna gólt egy beadás után, majd Ferenczi lökete után csattant a labda a kapufán. A sárgákkal tarkított meccsen Vékony gyűjtötte be a második lapját egy lerántás után, de emberhátrányban is eljutott a kapuig a szegedi csapat. A helyzetekkel viszont nem tudott élni, a Kazincbarcika pedig emberelőnyben sem találta a rést a szegedi védelmen. A legvégén jöhetett volna a csattanó, de egy szöglet után Zvekanov fejese elment a kapu mellett.
Merkantil bank liga NB II., 6. forduló
19.30
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–1 (1–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Takács Ákos (Belicza, Garai).
Szeged-Csanád GA: Illés – Sándor M., Vékony, Széles – Vágó L. (Rjaskó, 63.) – Márkvárt, Posztobányi, Miskolczi (Bodnár, 63.), Mikló (Kalmár, 90+1.) – Zimonyi (Zvekanov, 63.), Zekics (Haragos, a szünetben). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Kazincbarcika: Kocsis B. – Schuszter, Ferencsik (Rácz, 72.), Nagy Zs., Ferenczi J. – Szőke G., Hudák M. – Kamal (Trencsényi, a szünetben), Kártik (Kenesei N., 85.), Szikszai (Veprik, 57.) – Gresó (Okoronkwo, 57.). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gól: Zimonyi (6.), ill. Gresó (19.).
Kiállítva: Vékony (61.).
(Fotó: Frank Yvette, Szeged-Csanád GA)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




