NB II tabella megtekintése

Villanyfényes rangadót vív a Szeged-Csanád GA

Tartalmas múltra tekint vissza a párharc.

Nincs megállás az NB II-ben, a vasárnapi, putnoki mérkőzést követően szerdán újabb fordulót rendeznek a másodosztályban: a Szeged-Csanád Grosics Akadémia pedig nem kisebb csapatot fogad ez alkalommal, mint a Vasas.

A szurkolók közül ki nem emlékezne az ominózus osztályozóra, amit harminc éve, 1989-ben rendeztek, amikor a fővárosi 1-1-es döntetlent követően hiába várt kedvezőbb helyzetből a szegedi csapat, a 90. percben egy vitatható tizenegyest végezhetett el az angyalföldi gárda, amit értékesítettek is: így a Vasas maradt NB I-es, a Szeged pedig másodosztályú.

Mindez persze a múlt, most viszont hiába áll szinte ugyanannyi ponttal a tabellán (19 és 18) a két együttes, mégis egészen más helyzetben van a két klub. A Szeged-Csanád GA számára újoncként az eddigi szereplés jónak mondható, míg az élvonalba jutás céljával a szezont megkezdő Vasas számára a kilencedik hely és a 18 pont közel sem szívderítő – éppen ezért nagyobb nyomás talán a vendégeken lehet szerdán este.

Szanyó Károly együttese legutóbb döntetlent játszott a Siófokkal, előtte pedig kikapott Gyirmóton – a tabella első felében található csapatok közül pedig a legtöbb gólt, szám szerint 21-et kapta az eddigi 13 mérkőzésen – a szezonban csak kétszer, Nyíregyházán és Vácon nem kapott gólt, igaz, mind a két találkozót meg is nyerte a Vasas.

Miközben a Szeged-Csanád GA mióta beköltözött a Szent Gellért Fórumba, még nem veszített pontot az új létesítményben: várhatóan ezúttal is szép számú közönség előtt fogadhatja a Vasast.

A szerdán, 19 órakor kezdődő mérkőzésről élő eredménykövető formájában számol be a csfoci.hu!

Fotó forrása: szeged-grosicsakademia.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23