Megye I tabella megtekintése

Visszalép a Zsombó a megyeegytől

Elfogyott a csapat, nem tudják folytatni a bajnokságot.

Ezúton tájékoztatjuk a Csongrád Megyei I. osztályban résztvevő csapatokat, hogy minden erőfeszítésünk ellenére sajnos be kell fejeznünk a megyei I. osztály 2019-20 évre kiírt bajnokságát, vagyis visszalépünk a megkezdet bajnokságtól – szól a Zsombó SE közleménye, amelyben tudatják, visszalépnek a megyei I. osztálytól.

A döntés hátteréről Mihálffy Zsolt klubelnök írt.

– Mivel mindenki a „miértekre” kíváncsi, tájékoztatlak benneteket, hogy semmi különleges nem történt, egyszerűen nagyon szerettünk volna a jelenleg kialakult színvonalas bajnokságban részt venni.

A csapatunk öntudata és gerince egy 15 évvel korábbi serdülő csapatból fejlődött ki, mint mindenki előtt ismeretes, teljesen amatőr felfogásban az évek alatt folyamatosan. Időközben a korosodó családossá vált labdarúgóinknak az élet más területén kell helyt állniuk és pótlásukat nem sikerült megoldanunk, az általunk elvárt, amatőr felfogásban labdarúgást szerető fiatalokkal. Ennek ellenére – bárt tudtuk, szinte lehetetlen a feladat – 14-15 fős kerettel bizakodva vágtunk neki a szezonnak.

Mint észrevehettétek ez a keret színvonalában azért talán el is érte az indulás szintjét, viszont mint Ti is tudjátok, igen rizikós ekkora létszámmal egy ilyen vállalkozás és ez mára aktuálissá is vált, sajnos ELFOGYTUNK.

A sérülések, a teljes amatőr családi felfogásunk miatti hiányzások, és a játékosok amatőr elszántságából eredő magatartása miatti játékvezetői és fegyelmi bizottsági döntések alapján 11 fő alá fogyatkoztunk, mely létszámmal nem tudunk becsületesen, tisztelettel és tisztességgel szembe nézni egyetlen megyei csapattal sem.

A kialakult helyzetért mindenkitől elnézést kérünk, azonban bízunk abban, hogy lesz, aki elfogadja döntésünket, megért minket. Remélhetőleg lesz, aki jó szájízzel, mint egy nehéz ellenfélre és egy szimpatikus csapatra gondol majd vissza ránk.

Elnézést kérünk minden Ellenfél Játékosától, a szentesi Edző Kollégától és a megyei labdarúgásban dolgozó Sporttársaktól, akikkel esetleg sportszerűtlenül viseltettünk, fogjuk rá ezeket a cselekedeteket a nagy akarásra, melyek a mérkőzések után mindig feledésbe merülnek, és megbocsátást nyernek.

Köszönjük azon Játékvezetők munkáját, akik szimpatikusnak tartottak minket és emberi egójuk és vélt sérelmeik fölé emelkedve tárgyilagosak és igazságosak tudtak maradni mérkőzéseinken, mert volt ilyen is! Köszönjük a Média Munkatársainak a folyamatos segítségét és irántunk tanúsított szimpátiáját!

Nem utolsó sorban köszönjük a Csongrád Megyei Igazgatóság Vezetőjének és Munkatársainak munkáját, az utolsó pillanatban is – a visszalépést elkerülendő – buzdító, lelkesítő szavaikat!

Megragadva a nyilvánosság lehetőségét, köszönjük a helyi Szurkolóinknak és maroknyi Támogatóknak, Segítőnknek azt, hogy az elmúlt több mint tíz évben mellettünk álltak!

Legfőképpen hálát adunk a Jóistennek az időközben labdarúgó Barátnőkből Feleségekké és Édesanyákká vált türelmes asszonyokért és családjaikért, a jövő utánpótlásáért!

Köszönünk tehát mindent Mindenkinek, szép évek voltak, de most újra kell kezdenünk építkezni, az ifjabb korosztályainkból.

Utolsóként, mint e sorok írója és az egyesület elnöke, valamint a csapat jelenlegi edzője, megköszönve az elmúlt évek játékosainak ember feletti hozzáállását és az együtt végzett munkát, kívánok mindenkinek jó egészséget és sok örömet az életben, és Fiaim ne feledjétek el, amit együtt megtanultunk és átéltünk!

Hajrá Zsombó, de ….. jók voltunk!

Cél a jövő, előttünk példa a dicső múlt!

Sportbaráti üdvözlettel:

Mihálffy Zsolt

Zsombó SE elnöke

Fotó forrása: Kuklis István / Délmagyarország

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7