NB II tabella megtekintése

Visszatérne az első meccsek játékához a Szeged-Csanád GA

Nyolc pontról várja a folytatást a csapat.

Hat forduló telt el eddig az NB II.-ből, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia pedig nyolc pontot szerzett ezeken: a válogatott mérkőzések miatti szünetet követően vasárnap a Szentlőrinc ellen folytatja a bajnokságot a csapat.

Az előző szezonban, a fiatalszabály miatt egy védő játékost kellett a csapatba építeni, idén azonban ő már nem felel meg ennek a szabálynak és a támadó poszton tudjuk ezt megoldani. Két tehetséges fiatalt építettünk be a csapatba, de az látszik, hogy nekik még nagy falat kezdőként az NB II-ben játszani. Tavaly három-négy rutinos és tapasztalt játékost tudtam előre cserélni, most ezt már nem tudom megcsinálni, gy az agresszív előre játékunk gyengült. Az első meccseken mindig mi rúgtunk az első gólt, az utóbbiakon nekünk kellett szaladnunk az eredmény után. De a védekezésünkben is akadt hiba, a kapott gólok szinte mindegyikét helyezkedési hiba előzte meg – összegzett a klub hivatalos honlapjának Dragan Vukmir, a csapat vezetőedzője.

A tréner kitért rá, most nem látja azt, hogy élnének a lehetőséggel azok, akik lehetőséget kapnak a csapatban, hiszen Vári Barnabás és Daru Bence sem bevethető sérülés miatt.

– Éppen ezért volt a hétfői edzés elején egy hosszabb beszélgetés az öltözőben. Az hogy jó eredményeket értünk el az elején, abból nem élünk meg. Minden játékostól azt várom a pályán, hogy kitegye a szívét-lelkét amikor lehetőséget kap – tette hozzá.

Dragan Vukmir elmondta, nem játszanak edzőmeccset a szünet alatt, egymás között gyakorolnak, és azt szeretn, hogy az első fordulóban bemutatott játékot lássák a szurkolók.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23