A Budafok közleményt tett közzé a vasárnapi bajnokit követően, a fővárosi klub állítása szerint ugyan többször keresték a Szeged-Csanád GA-t a vasárnapi meccs elhalasztása ügyében, ám nemleges választ kaptak a szegedi klub sportigazgatójától, Adem Kapictól.
– A Szeged-Csanád Grosics Akadémia számára kiemelten fontos a sportolók egészsége, legyen szó a saját, vagy más klubok játékosáról. Ez egy olyan alapvetés, melyet mindig és minden esetben szem előtt tartunk. Mivel a Budafok becstelenséggel vádolta meg Klubunkat a 4-0-ra megnyert mérkőzésünket követően, szeretnénk közleményükre reagálni.
1.A budapesti csapat az utolsó négy mérkőzését – ami valójában csak három volt, mivel az egyik elmaradt! – október 17. és november 2. között játszotta le. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia utolsó négy meccsére – és mi valóban négy mérkőzést játszottunk – két nappal kevesebb idő jutott, hiszen a 10. fordulóban játékosaink nem október 17-én, hanem 19-én léptek pályára. Röviden összefoglalva Klubunk két nappal kevesebb idő alatt egy mérkőzéssel többet játszott. A sűrű program miatt nekünk is lett volna indokunk halasztást kérni korábban, de nem tettük.
2.Nem igaz a közlemény állítása, hogy a sűrű meccsnaptárra hivatkozva a Videotontól a 11-ik fordulóban a mérkőzésünk időpontjának megváltoztatását kértük. A mérkőzés napját az MLSZ változtatta meg, ezzel kapcsolatban a klubunk semmilyen kérést nem fogalmazott meg sem a Videoton, sem a Szövetség irányába, erről MLSZ határozat döntött.
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia a fentiek nyomán határozottan visszautasítja a méltatlan, jogtalan és megalapozatlan kijelentéseket, melyekkel a Budafoki MTE Adem Kapič sportigazgatónkat illette közleményében – áll a Szeged-Csanád GA honlapján.
(Fotó: Gémes Sándor)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




