Már csak egy csapat áll hibátlan mérleggel a megyei I. osztályban a negyedik fordulót követően.
A Kiskundorozsma otthon játszott döntetlent a Hódmezővásárhelyi FC II.-vel, míg a Tiszasziget betalált ugyan a Szentes otthonában a 90. percet követően, de les miatt ezt érvénytelenítette a játékvezető, így a negyediket nem tudta behúzni a szigeti csapat. Nyert viszont a Szeged-Csanád GA II., amely magabiztosan győzött Balástyán, így egyedüli csapatként áll 12 ponttal.
A harmadik bajnokiját is elveszítette az SZVSE, amely az FK Szeged otthonában maradt alul villanyfényes mérkőzésen. A gól nélküli első félidőt követően a második félidő elejét megnyomta ugyan az SZVSE, amelynek több helyzete is volt, viszont nem tudott betalálni – egy kontrából az FK viszont megszerezte a vezetést. Maradt támadásban az SZVSE, majd egy pontrúgás utáni fejessel egyenlítettek is a Vasutasok, sőt, egy alkalommal a kapufát is eltalálták. Viszont volt még egy fordulat a meccsben, egy szabadrúgást váltott gólra az FK, amely a végén hősiesen védekezett, és megnyerte a szegedi rangadót – három meccs után nincs pontja az SZVSE-nek.
11 gólt és drámát hozott az UTC-Deszk meccs, a 93. percben a deszkiek nyerték meg a találkozót, míg a Mórahalom a múlt heti bravúrja után ezúttal otthon kapott ki a szervezetten futballozó Algyőtől.
A megyekettőben a Mártély megnyerte a negyedik meccsét is, így a tabella élére állt, miután az Ásotthalom gól nélküli döntetlent játszott a Sándorfalvával – a vendégek több mint fél órát emberhátrányban játszottak. Immáron Sallai Róbert vezetésével lépett pályára a Csanytelek, ám volt csapata, a Tömörkény elvitte a három pontot.
A megyeháromban két magabiztos győzelmet hozott a szombat. Hazai vereséggel mutatkozott be a Tápé a megyenégyben, a Gyálarét és a Mindszent II. is nagy arányú sikert aratott.
FOTÓK A BALÁSTYA–SZEGED-CSANÁD GA II. MÉRKŐZÉSRŐL








































Megyei I. osztály
16.30
Kiskundorozsma–Hódmezővásárhelyi FC II. 1–1 (0-0)
Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Kis Máté (Gera, Csöngető)
Kiskundorozsma: Rozs – Budai, Laczi, Molnár K., Róka (Neupert, 87.), Kalapács, Sallai (Kis B., 75.), Ottlik Márk, Ottlik Máté, Fülöp, Lóki. Edző: Tóth János.
HFC II: Varga G. – Tóth J., Berkó, Bánfi, Tóth Má. (Tatár, 60.), Nagy A., Krisztin (Karácsonyi, 84.), Tóth I. (Balázs, 69.), Rostás, Antman (Török, 90.), Becsek. Edző: Bacsa Zsolt.
Gól: Róka (56.), ill. Krisztin (82.)
UTC–Deszk 5–6 (1-3)
Szeged-Újszeged, vezette: Mucsi Zsolt (Vida, Halász).
UTC: Mészáros L. – Zsömbörgi, Nathan, Szántó, Sós, Mohammadreza (Rákóczi, 55.), Miles, Ábrahám (Zatykó, 35.), Obi (Nagyfalusi, 81.), Gonda, Schneider. Játékos-edző: Szántó Dániel.
Deszk: Repák – Bódi, Pásztor (Istókovics, 64.), Matyelka, Salánki (Télessy, 35.), Tarjányi, Török Gy., Szabó R. (Gaudi, 73.), Teschner (Szente, 88.), Földi, Fóris. Edző: Csordás József.
Gól: Mohammadreza (15.), Nathan (50.), Rákóczi (67.), Miles (72.), Zsömbörgi (88.), ill. Tarjányi (2.), Fóris (17., 53., 93.), Szabó R. (29., 11-esből), Istókovics (80.).
Szentesi Kinizsi–Tiszasziget 0–0
Szentes, vezette: Biber Tamás (Rosta, Balogh).
Szentesi Kinizsi: Verebélyi – Varga Cs., Dovics, Szarvas, Rau, Bartucz P. (Légrádi, 89.), Mészáros M., Vas, Molnár D., Varga V., Piti (Bartucz B., 83.). Edző: Bány Tamás.
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Lipták, Szabó D. (Oláh, 56.), Magyar, Bálint D., Skribek Á., Albert (Skribek B., 56.), Bánóczki D. (Szilágyi, 65.), Vajna, Varga G. (Szűcs T., 68.). Játékos-edző: Magyar György.
Mórahalom–Algyő 0–2 (0-0)
Mórahalom, vezette: Bálint Dániel (Aczél, Kakuk).
Mórahalom: Nagy G. – Vajda, Trója (Tajthy, 75.), Görbe, Szűcs D. (Tóth M., 65.), Baji, Pető (Hovanyecz, 50.), Bohák (Csizmadia , 63.), Nagy M. (Rádóczi Dán., 77.), Rádóczi Dáv., Bokányi. Edző: Papp Endre.
Algyő: Szabó G. – Bozóki, Kiss R., Horváth A., Kardos, Kovács M. (Csehó, 86.), Daróczi, Deák, Molnár Sz. (Bakó, 80.), Selyem (Miklós, 90.), Fekete Á. (Táncos, 64.). Edző: Fülöp Tibor.
Gól: Deák (54.), Táncos (83.).
Balástya–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. 0–6 (0-2)
Balástya, vezette: Paczér Balázs (Kiss R., Gargya).
Balástya: Kalics – Vörös, Sári, Mágocsi (Tóth G., 58.), Nagymihály (Faragó, 66.), Gera D. (Bitó, 60.), Horváth Cs., Vámos N., Tóth P. (Asztalos, 73.), Márkus (Kormos, a szünetben), Vámos T. Edző: Kiss Máté.
Szeged-Csanád GA II.: Rodic – Kovács G., Mészáros G., Kapic (Csorba, 62.), Ábrahám, Tóth P. (Holcsik, 55.), Benyó (Gyugya, 73.), Busa, Lestyán, Gera N., Papp Á. (Dobronoky, 73.). Edző: Andorka Péter.
Gól: Tóth P. (8.), Kovács G. (16.), Busa (70., 84., az elsőt 11-esből), Ábrahám (80.), Lestyán (87.).
19.00
FK 1899 Szeged-SZEOL–SZVSE-G-Falc Kft. 2–1 (0-0)
Szeged-Petőfitelep, Szalai „Dzsínó” István sporttelep, vezette: Burzon Márk (Mígh, Pap).
FK Szeged: Garamvölgyi – Csuka, Giba, Buchholcz (Szüts, 57.), Vánkay, Frankó (Szabó P., 71.), Martinkovics (Cs. Tóth, 95.), Zsédely, Sisák, Tóth Á. (Dézsi, 57.), Bürgés (Miklós, 71.). Edző: Dóra János.
SZVSE: Seres – Pócs D., Mészáros Z. (Fodor, 57.), Beretka, Mezei, Ábrahám-Fúrús (Kormányos, 57.), Popovics, Káposzta, Kelemen V. (Oroszi, 65.), Papp Á., Amariutei. Edző: Kelemen Balázs.
Gól: Szüts (63.), Martinkovics (79.), ill. Amariutei (74.).
Megyei II. osztály
16.30
Csanytelek–Tömörkény 2–3 (1-2)
Gól: Lázár D. (43., 75., a másodikat 11-esből), ill. Bugyi I. (21.), Szeri M. (38.), Boldog G. (47., 11-esből).
Mártély–Makó II. 2–1 (1-1)
Gól: Papp E. (11., 65.), ill. Dongó D. (8.).
Ásotthalom–Sándorfalva 0–0
Kiállítva: Faragó-Barát (54., Sándorfalva)
Megyei III. osztály
16.30
Zsombó–Ruzsa 6–0 (2-0)
Gól: Bényi B. (22.), Németh T. (33.), Kádár-Németh Á. (54.), Mihálffy G. (70., 89.), Németh K. (73.).
ContiTech-Csanádpalota–Sándorfalva 6–1 (2-1)
Gól: Kapitány G. (7., 83.), Bognár D. (31., 86., az elsőt 11-esből), Németh Z. (64.), Barta Á. (75.), ill. Varga D. (35.).
Megyei IV. osztály, Homokháti csoport
16.30
Domaszék–Csengele II. 2–2 (0-0)
Gól: Bóka B. (47.), Kasza M. (51.), ill. Kovács E. (68.), Pekurár B. (84.).
Gyálarét–Üllés II. 6–1 (3-0)
Gól: Sebők D. (5., öngól), Csehó B. (17., 44., 48., a másodikat 11-esből), Tóth G. (53.), Katona R. (58.), ill. Fekete J. (89.).
Tápé–Kiskundorozsma II. 0–4 (0-2)
Gól: Pálinkó A. (45., 55.), Kolompár D. (47.), Puskás A. (77.).
Tisza-Maros csoport
16.30
Mindszent II.–FK Szeged II. 7–1 (4-1)
Gól: Kis Zs. (22., öngól), Csatlós T. (24., 72.), Antal S. (43., 11-esből), Korom K. (44., 75.), Szobácsi R. (47.), ill. Kozma L. (38.).
Kübekháza–MAS SE 1–2 (0-1)
Gól: László K. (58.), ill. Tóth L. (41.), Polyák A. (81.).
Eperjes–Szikáncs 2–0 (2-0)
Gól: Andula Z. (14., 38.).
Tiszasziget II.–Nagylak – ELHALASZTVA




